Harmadik alkalommal rendezik meg a Civil Napot Székesfehérváron

A Civilkapcsolatok Bizottsága ismét bemutatkozási lehetőséget biztosít a Székesfehérváron működő civil szervezeteknek azzal, hogy megrendezi a III. Civil Napot. A program október 9-én szombaton 10.00 órakor kezdődik a Városház téren, ahol egyesületek, alapítványok, klubok kitelepülve közösen találkozhatnak a fehérváriakkal. A szakbizottság elnöke elmondta, hogy pályázatot írnak ki a Civil Alap terhére is, az egyesületek és alapítványok hatékonyságának növelése érdekében.
2010.09.07. 13:52 |

Juhász László bizottsági elnök elmondta, hogy a Civil Nap megvalósítására 2,5 millió forint áll rendelkezésre. A rendezvény lebonyolítását az idei évben a Szabadművelődés Háza és a Civil Szervezetek Regionális Szövetsége közösen végzi. A civil szervezetek pályázhatnak a szakbizottságnál a bemutatkozási lehetőségeihez szükséges kiadványok, tájékoztató anyagok és molinó elkészítésének támogatása is, maximum 50ezer forint értékben. Az egyesületek és alapítványok színpadi bemutatkozását és a kitelepülését is támogatják maximum 100 ezer forint értékben. A Civil Napra történő felkészülés és megvalósítás időtartamát a Civilkapcsolatok Bizottsága 2010. szeptember 1. – október 15-ig határozta meg. A szakbizottság várja minden civil szervezet jelentkezését, aki részt szeretne venni. Jelentkezni adatlap kitöltésével lehet, ami a Polgármesteri Hivatal Városház tér 1. fsz. 4-es irodájában vehető át, de letölthető a város honlapjáról is.
 
Juhász László elmondta, hogy pályázatot írnak ki a helyi civil szervezetek megerősödése, kommunikációjuk javítása is a Civil Alap terhére. Az alapítványok és egyesületek őszi / téli szünidei rendezvények és egyéb rendezvények, valamint kiállítások támogatására is pályázhatnak.
 
A támogatásra felosztható keretösszeg összesen 5 millió forint, egy szervezet által megpályázható minimális támogatási összeg 50.000 Ft, maximális támogatási összeg pedig 200.000 Ft lehet. A pályázatokat 1-1 példányban kell benyújtania a civil szervezeteknek kétféle módon: e-mail útján a civil@pmhiv.szekesfehervar.hu címre és személyesen, vagy levélben a Polgármesteri Hivatal Kommunikációs és Civilkapcsolatok Irodájára eljuttatni (8000 Székesfehérvár, Városház tér 1. Fszt. 4.) 1 eredeti példányban.