-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Harmadszor lesz Városi Diákbál Fehérváron január 13-án
2017. január 13-án harmadszor rendezik meg a Városi Diákbált, ahol Székesfehérvár különböző iskoláiba járó diákok találkozhatnak egymással és a báli hagyományoknak megfelelő módon szórakozhatnak. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház kapuit 19 órakor nyitják, az ünnepélyes megnyitó 19.30 órakor kezdődik.
2016.12.09. 11:39 |
2017. január 13-án harmadszor rendezik meg a Városi Diákbált, ahol Székesfehérvár különböző iskoláiba járó diákok találkozhatnak egymással és a báli hagyományoknak megfelelő módon szórakozhatnak. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház kapuit 19 órakor nyitják, az ünnepélyes megnyitó 19.30 órakor kezdődik.
A rendezvény a középiskolások köszöntésével 19.30-kor indul, majd a látványos nyitótánc következik a Felicita Kulturális és TáncSport Egyesület előadásában. Idén nemcsak látványban élvezhetik a koreográfiát a diákok, hanem csatlakozhatnak is keringőhöz. A diákok szórakoztatását a Fantom együttes, hazánk legközkedveltebb pop-rock szerzeményeivel folytatja. Az estet idén is Revolution, a Rádió 1 DJ-je, az új évezred egyik legtechnikásabb lemezlovasa, a 2005-ös Beatbox világbajnokság bronzérmese zárja. Természetesen nem marad el a bálkirály- és királynő-választás, a fotósarok és a tombola sem.
A diákbálról Mészáros Attila alpolgármester elmondta, az elmúlt két év tapasztalata bebizonyította, hogy a fiatalok alkoholmentesen is jól tudnak szórakozni és szívesen jönnek, hiszen minden évben napok alatt elfogynak a jegyek a bálra. A műsorról szólva kiemelte, hogy idén is tartalmas programot állított össze a Fehérvári Programszervező kft. és az önkormányzat. A bálra belépőjegy csak elővételben váltható a Fehérvári Programszervező Kft. székhelyén, a III. Béla király tér 1 szám alatt munkaidőben, illetve a diáktanács tagjain keresztül minden oktatási intézményben.
Nagy Boglárka, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke kifejezte, hogy mennyire várják már a rendezvényt, és meginvitálta a város fiataljait a Diákbálra: „Fehérváron nagy igény van arra, hogy legyen nekünk is kifinomult, ünnepélyes szórakozási lehetőségünk. Ez nagyon jól működött az elmúlt években, és idén is igyekszünk jó programmal és műsorral várni a résztvevő diákokat. Reméljük, hogy sokan el fognak jönni!” - mondta.
Varga Andrea, a Fehérvári programszervező Kft. rendezvényszervezője a hagyományos programelemekről és az újdonságokról elmondta, igyekeztek olyan fellépőket meghívni, akik az elmúlt években sikert arattak, így ismerős nevek is lesznek a plakáton. A 2017-es Diákbálon többeknek lesz lehetőségük arra, hogy a nyitótáncban közreműködjenek: lehetőséget adnak a diákoknak arra, hogy egy-két táncórát vegyenek, így a bál nyitórészét is inkább magukénak érezhetik. A fotósarkot megújították, az elkészült képeket a diákok akár haza is vihetik majd.