-
Harmonia Albensis
Csütörtökön este zárult a Harmonia Albensis koncertsorozat. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar templomi hangversenyeinek záróestje a bécsi klasszika világi és egyházi zenéjéről adott körképet. Mozart A-dúr szimfóniája mellett Haydn 1801-ben komponált műve, a Schöpfungsmesse is felcsendült. Az alig néhány hét alatt komponált misét a szakértők Haydn egyik legkiemelkedőbb egyházzenei műveként tartják számon.
2024.07.25. -
Szent Kristóf búcsú
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A csütörtöki szentmise keretében a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.25. -
Kinyílt a Mi Udvarunk
Napi két workshoppal, kiállítással, beszélgetésekkel várja a látogatókat az Orsiékszer. Németh Orsi és Tárnok Orsi harmadszor nyitotta meg Széchenyi úti házuk kapuját, A Mi Udvarunk - Nyári kertesték kulturális programra július 30-ig várja az érdeklődőket.
2024.07.25. -
Alba Regia Jazzfesztivál
Augusztus 9.-én megkezdődik a 11. Alba Regia Jazzfesztivál. A szervezők három napon át két helyszínen várják a műfaj kedvelőit.
2024.07.24.
Harmonia Albensis - a Szent Sebestyén templomban volt az idei utolsó koncert
Csütörtökön este zárult a Harmonia Albensis koncertsorozat. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar templomi hangversenyeinek záróestje a bécsi klasszika világi és egyházi zenéjéről adott körképet. Mozart A-dúr szimfóniája mellett Haydn 1801-ben komponált műve, a Schöpfungsmesse is felcsendült. Az alig néhány hét alatt komponált misét a szakértők Haydn egyik legkiemelkedőbb egyházzenei műveként tartják számon.
2024.07.25. 21:49 |
![Harmonia Albensis - a Szent Sebestyén templomban volt az idei utolsó koncert](/_upload/images/news/79952/Nagy_az_Ur_Harmonia_Albensis-0260.jpg)
A Harmonia Albensis negyedik, egyben zárókoncertje a 18. század második feléről, vagyis a bécsi klasszika világi és egyházi zenéjéről adott körképet.
![A Szent Sebestyén templomban zárult a Harmonia Albensis koncertsorozat](/_upload/images/medialibrary/79951/Nagy_az_Ur_Harmonia_Albensis-0288.jpg)
A Szent Sebestyén templomban zárult a Harmonia Albensis koncertsorozat
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar partnerei Zemlényi Eszter, Balogh Eszter, Csapó József és Najbauer Lóránt énekművészek, a Vox Mirabilis Kamarakórus és az Ars Musica Kórus tagjai voltak. Vezényelt: Dobszay Péter Junior Prima-díjas karmester.