-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Három hét múlva becsengetnek - 16-20 ezer forintba kerül a tanévkezdés
Három hét múlva véget ér a több mint két hónapos nyári vakáció, s a közoktatásban 1 millió 416 ezer diák ül be szeptember 1-én az iskolapadba. A 2005/2006-os tanévben 102.861 első osztályos kezdi meg tanulmányait. A tanszerek és -könyvek árai szerint a tanévkezdés legalább 16-20 ezer forintjába kerül azoknak a szülőknek, akiknek gyermeke először veszi a hátára az iskolatáskát szeptember 1-én.
2005.08.11. 08:02 |
Három hét múlva véget ér a több mint két hónapos nyári vakáció, s a közoktatásban 1 millió 416 ezer diák ül be szeptember 1-én az iskolapadba.
A 2005/2006-os tanévben 102.861 első osztályos kezdi meg tanulmányait. A tanszerek és -könyvek árai szerint a tanévkezdés legalább 16-20 ezer forintjába kerül azoknak a szülőknek, akiknek gyermeke először veszi a hátára az iskolatáskát szeptember 1-én. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a legnagyobb kiadást a táska mellett az iskolák által meghatározott egyéb taneszközök - például vonalzók, színes- és íróceruzák, festékek, zsírkréták, radírok, hegyezők - jelentik.