-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Hároméves mélyponton az ingatlanvásárlási kedv
Az ingatlanbarométer 2,8 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévhez képest, ami azt jelenti, hogy tovább tart az ingatlanpiac egy éve kezdődött teljesítménycsökkenése - közölte Belyó Pál, az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója. Az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal támogatásával készült felmérés szerint egyedül az ingatlanforgalmazók ítélik meg pozitívnak és növekvőnek a következő félév forgalmát. Ugyanakkor az ingatlanberuházók, a lakosság, valamint a vállalatok és az önkormányzatok vásárlásai egy év alatt fokozatosan visszaestek.
2005.11.08. 06:48 |
Az ingatlanbarométer 2,8 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévhez képest, ami azt jelenti, hogy tovább tart az ingatlanpiac egy éve kezdődött teljesítménycsökkenése - közölte Belyó Pál, az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója.
Folytatódik az ingatlanpiac egy éve kezdődött hanyatlása: az Ecostat Ingatlanbarométer indexe 45,5 százalékot mutat, ami 2,8 százalékponttal alacsonyabb az előző negyedévi értékhez viszonyítva - jelentette be Belyó Pál, az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója hétfőn.
Az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal támogatásával készült felmérés szerint egyedül az ingatlanforgalmazók ítélik meg pozitívnak és növekvőnek a következő félév forgalmát. Ugyanakkor az ingatlanberuházók, a lakosság, valamint a vállalatok és az önkormányzatok vásárlásai egy év alatt fokozatosan visszaestek.
2002 óta ez a legalacsonyabb index
A piac szereplői az erre az évre előre jelzett inflációnál magasabb, mintegy 6-7 százalékos áremelkedést várnak, míg az ingatlanforgalmazók magasabb keresletre és bérlési szándékra, összességében hét százalékpontos forgalomnövekedésre számítanak. A lakosság ingatlanpiaci konjunktúraindexe 2005 harmadik negyedévében 4,4 százalékponttal csökkent, szemben az előző időszak 0,3 százalékpontos növekedésével. Az idei harmadik negyedév végi index a legalacsonyabb 2002 óta, amit az Ecostat nagyrészt az előző időszakok előrehozott vásárlásai negatív hatásának tulajdonít.
Egyre nehezebb eladni a használt lakásokat
Stagnálás jellemzi a használt lakások piacát: az előrejelzések szerint egyre nehezebb eladni a magas közös költségű, hagyományos építésű ingatlant, illetve panellakást. Azonban a legnagyobb visszaesés az üdülők-üdülőtelkek esetében várható, amit az Ecostat a szezonalitással és a környező országokban - például Horvátországban vagy Spanyolországban - lévő kedvezőbb hitelfeltételekkel magyaráz.