Hárommillió forint gyűlt össze jótékonysági célokra az Adventi udvarban

 Csaknem hárommillió forint gyűlt össze a Püspökség adventi udvarában 13 nap alatt. A jótékonysági vásáron kézműves tárgyakat is vehettek az udvar látogatói, az Ajándék Te vagy című, a Vörösmarty Színház csapatával együtt készített kiadvány árából pedig egymillió forint gyűlt össze.
 
2011.02.03. 14:35 |
Csaknem hárommillió forint gyűlt össze a Püspökség adventi udvarában 13 nap alatt. A jótékonysági vásáron kézműves tárgyakat is vehettek az udvar látogatói, az Ajándék Te vagy című, a Vörösmarty Színház csapatával együtt készített kiadvány árából pedig egymillió forint gyűlt össze. Ebből az összegből hét, nevelőotthonban élő, motivált, tehetséges fiatalt támogatnak majd.
KÉPGALÉRIA a decemberi adventi udvarról
 
 
A püspökség kertjében, tavaly decemberben hatodik alkalommal megnyitott Adventi udvarban kézművesek, a fogyatékkal élők civil szervezeteinek tagjai, sérült emberek kézműves munkáit, termékeit árulták a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ fiataljai és munkatársai. A csökkent munkaképességűeket és a fogyatékkal élőket foglalkoztató mányi, piliscsabai, érdi és biatorbágyi műhelyeket magába foglaló Édenkert összefogás több mint 1 millió forintot, a megyei gyermekvédelmi központ 450 ezer forintot, a Katolikus Karitász pedig az Egymillió csillag a szegényekért akció keretében 330 ezer forintot gyűjtött össze.
 
További csaknem egymillió forint gyűlt össze a székesfehérvári egyházmegye és a Vörösmarty Színház közös kiadványának, egy DVD-nek és az Értékeink, különleges idegenvezetés Székesfehérvár egyházi kincsei között című, fotókkal illusztrált kötetnek az értékesítéséből. A kiadványokból származó bevételt a megyei gyermekvédelmi központ intézményeiben nevelt, hét tehetséges, rászoruló fiatal tanulmányainak folytatására, illetve befejezésére fordítják. Az Egymillió csillag a szegényekért akció keretében összegyűlt támogatástól pedig 25 rászoruló család számára vásároltak téli tüzelőt.