-
BL-ünnep az Alba Arénában
Az első hazai találkozóját vívta csütörtökön este a Volán a Jégkorong Bajnokok Ligája alapszakaszában a svéd Färjestad Karlstad ellen az új Alba Arénában, ahol jelen volt a CHL idén tavasszal megválasztott új operatív igazgatója, Monika Reinhard is. A mérkőzésen a Volánnak 40 percig sikerült tartania az esélyesnek számító svédeket, akik a harmadik harmadban döntötték el a meccset. Hydro Fehérvár AV19 - Färjestad Karlstad 1-3 (0-0, 0-0, 1-3)
2024.09.12. -
Röplabda emléktornák
A MÁV Előre Foxconn két emléktornát szervez szeptember 20-22. között a székesfehérvári MKOSZ Edzőcsarnokban. A női csapat a Dévényi Tibor Emléktorán vesz részt, a férfiak a pedig a Horváth Károly Emléktornán.
2024.09.11. -
Bajnokok Ligája az Arénában
Csütörtökön és szombaton itthon játszik a Bajnokok Ligájában a Hydro Fehérvár AV19. Előbb svéd, majd svájci ellenféllel szemben próbálnak javítani a fehérvári hokisok, akik két csehországi vereséggel kezdték a sorozatot.
2024.09.12. -
A Vác ellen játszanak
Hamarosan ismét megtelik élettel a Köfém csarnok, ugyanis ismét pályára lép az Alba Fehérvár KC csapata. Az első tétmétkőzésüket a 2024/25-ös szezonban a Vác csapata ellen játszák.
2024.09.06.
Háromszor játszik Felcsúton áprilisban a Videoton FC
Az MLSZ Verseny- bizottsága elkészítette az NB I 28–32. fordulójának pontos menetrendjét. A Honvéd ellen szombaton (idegenben), a DVSC ellen kedden (Felcsúton), a Paks ellen szombaton (idegenben), a Fradi ellen szerdán (Felcsúton), az MTK ellen megint szombaton (Felcsúton) lép pályára a Videoton FC. A DVSC és a Ferencváros elleni rangadókat közvetíti az M4 Sport.
2016.03.29. 09:06 |
Az MLSZ Versenybizottsága elkészítette az NB I 28–32. fordulójának pontos menetrendjét. A Honvéd ellen szombaton (idegenben), a DVSC ellen kedden (Felcsúton), a Paks ellen szombaton (idegenben), a Fradi ellen szerdán (Felcsúton), az MTK ellen megint szombaton (Felcsúton) lép pályára a Videoton FC. A DVSC és a Ferencváros elleni rangadókat közvetíti az M4 Sport.
A 27. (április 9-10.) és a 33. (április 30.) forduló kezdési időpontjait később jelöli ki a szövetség.
28. forduló - április 2., szombat
18.30: Paks–MTK
18.30: Budapest Honvéd–Videoton FC
18.30: Vasas–Újpest
18.30: Békéscsaba–Diósgyőr
18.30: DVSC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
20.45: Puskás AFC–Haladás (Tv: M4 Sport)
29. forduló - április 5., kedd
18.00: Videoton FC–DVSC-TEVA (Tv: M4 Sport)
Április 6., szerda
15.45: Újpest–Honvéd (Tv: M4 Sport)
18.00: Ferencváros–Paks
19.00: Haladás–Vasas
19.00: MTK–Békéscsaba
19.00: Diósgyőr–Puskás AFC
30. forduló - április 16., szombat
18.00: Paks–Videoton FC
18.00: Honvéd–Haladás
18.00: Vasas–Diósgyőr
18.00: Puskás AFC–Békéscsaba
18.00: DVSC–Újpest (Tv: M4 Sport)
20.30: Ferencváros–MTK (Tv: M4 Sport)
31. forduló - április 19., kedd
20.00: Békéscsaba–Vasas (Tv: M4 Sport)
Április 20., szerda
19.00: Újpest–Paks
19.00: MTK–Puskás AFC
19.00: Diósgyőr–Honvéd
19.00: Haladás–DVSC
20.00: Videoton FC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
32. forduló - április 23., szombat
18.00: Videoton FC–MTK
18.00: Paks–Haladás
18.00: Vasas–Puskás AFC
18.00: Honvéd–Békéscsaba
18.00: DVSC–Diósgyőr (Tv: M4 Sport)
20.30: Ferencváros–Újpest (Tv: M4 Sport)