Hat csapat jutott a döntőbe a Szent István Emlékév tiszteletére meghirdetett vetélkedőn

A végéhez közeledik a "Szent István király és városa, Székes- fehérvár" című vetélkedő-sorozat. A döntőbe jutott hat csapat szeptember 7-én 9 órától méri össze tudását a Hiemer-ház báltermében. Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület által szervezett vétélkedő elsődleges célja, hogy megemlékezzenek nagy királyunkról és a város történelméről, ugyanakkor erősítsék a generációk találkozását és együttműködését is.
2013.09.04. 10:32 |
A végéhez közeledik a "Szent István király és városa, Székesfehérvár" című vetélkedő-sorozat. A döntőbe jutott hat csapat szeptember 7-én 9 órától méri össze tudását a Hiemer-ház báltermében. Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület által szervezett vétélkedő elsődleges célja, hogy megemlékezzenek nagy királyunkról és a város történelméről, ugyanakkor erősítsék a generációk találkozását és együttműködését is.
Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület elnöke, Csetényi Attiláné elmondta, hogy a május 11-én rendezett elődöntőben 18 csapat vett részt, közülük hat csapat jutott a szeptemberi döntőbe.
A finálé résztvevői között lesz a Vízügy 1. és a Vízügy 2. csapata, az Öreghegy 1., a Vízipók, a Jó pajtás és a Kisfaludiak társasága is. A döntőbe jutott csapatok 3 fő nyugdíjasból és egy telekis diákból állnak.
 
„ A következő generációk városhoz való kötődését, annak múltjával való kapcsolatát meghatározza, hogy milyen ismereteket kap családjától. Ezen a versenyen, ahol két generáció alkotja a csapatokat, mindenki nyertes lesz.” – hangsúlyozta dr. Csurgai Horváth József. A 2013-as Emlékbizottság elnöke hozzátette: „Az idősebbek felelevenítik a királyi koronázóváros múltjáról tudásukat, emlékeiket. A fiatalok az ő visszaemlékezéseiknek köszönhetően egy sokkal személyesebb, érzelmekben gazdag történetet ismerhetnek meg. Ezzel erősebb lesz a kötődés Székesfehérvárhoz.”
 
A döntőben a csapatok mint idegenvezetők mutatják majd be Székesfehérvár egy-egy nevezetességét, feldolgozzák István király életét, tevékenységét, összeállítják egy fehérvári épület belső terének fényképét, felismerik Székesfehérvár eégi és új épületeit, utcáit, szobrait és villámkérdésekre is válaszolnak.