-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Határon túli fiatalok is felléptek a XI. Adventi Jótékonysági Esten
Délvidékről, Erdélyből és Kárpátaljáról érkeztek városunkba azok a gyerekek és felnőttek, akik az esti XI. Adventi Jótékonysági Esten mutatták be lakóhelyük népzenei világát. A határon túli magyar csoportokat pénteken délután Székesfehérvár polgármestere fogadta a Városháza Dísztermében, ahol ajándékok mellett történelmi ismeretekkel is gazdagodtak a vendégek.
2016.12.09. 21:06 |
Délvidékről, Erdélyből és Kárpátaljáról érkeztek városunkba azok a gyerekek és felnőttek, akik az esti XI. Adventi Jótékonysági Esten mutatták be lakóhelyük népzenei világát. A határon túli magyar csoportokat pénteken délután Székesfehérvár polgármestere fogadta a Városháza Dísztermében, ahol ajándékok mellett történelmi ismeretekkel is gazdagodtak a vendégek.
Határon túli magyar vendégek érkeztek pénteken Székesfehérvárra, a csoportok Délvidékről, Erdélyből és Kárpátaljáról hozták el kulturális kincseiket, hogy bemutassák a fehérvári közönségnek a XI. Adventi Jótékonysági Esten. A vendégeket pénteken délután Székesfehérvár polgármestere fogadta a Városháza Dísztermében, ahol jelen voltak azok a székesfehérvári családok is, akiknél a határon túliak a pár napos tartózkodásuk alatt vendégeskednek.
Cser-Palkovics András polgármester tájegységenként ajándékokkal kedveskedett a határon túli vendégeknek. Köszöntőjében Székesfehérvár polgármestere kiemelte, hogy a várost magyarország történelmi fővárosának tekinthetjük, erről árulkodnak a Díszteremben a történelmi tabló feliratai és az Aranybullát ábrázoló festmény is. Hangsúlyozta, hogy felelőséggel tartozunk a határon túl élő testvéreink iránt, legyen az jótékonysági estély, vagy bármely más program. Székesfehérvár polgármestere felidézte a vendégeknek azt az augusztus 20-i találkozást, amikor csángó csoporttal találkozott, akik a miért éppen Székesfehérvár kérdésre válaszolva elmondták, hogy véleményük szerint minden magyar embernek legalább egyszer életében el kell zarándokolnia Szent István szarkofágjához.
A vendégeket Deák Lajosné, a határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatok tanácsnoka is köszöntötte, aki elmondta, hogy éppen tegnap érkeztek haza Csángóföldről, ahova jótékonysági csomagokat vittek gyerekeknek. Megköszönte a családoknak, akik a határon túli vendégek elszállásolásában segítenek, és köszönetet mondott a Jótékonysági Esten fellépő gyerekeknek, majd jó felkészülést és jó szórakozást kívánt. A vendégek átvették a város szimbolikus ajándékait, majd Kiss Erika idegenvezető bemutatta nekik a Városháza történelmi- kulturális értékeit.
A Pusztinában élő csángó gyerekeknek az önkormányzat támogatásával a Ciszterci Szent István Gimnázium, a Szent Imre Általános Iskola és Óvoda, valamint a Talentum Református Általános Iskola gyűjtött adományokat. A delegációval érkezett vissza Pusztinából az a négy csángó fiatal, akik Székesfehérváron vendégeskednek. A Jótékonysági Estre a délvidéki Bácskossuthfalváról, az erdélyi Csíkszeredából, valamint a kárpátaljai Beregszászról érkeztek gyerekek és felnőttek.
A jótékonysági rendezvényt a Székesfehérvári Egyházmegye, valamint a Székesfehérvári Református Egyházközség szervezte, amelynek bevételét a Kárpátaljai Református Egyházkerület Idősek Otthona, valamint a Lea Otthon Családok Átmeneti Otthona javára fordították. A határon túli fiatal szavalók, népzenészek és néptáncosok mellett többek között fellépett Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, Boncsér Gergely operaénekes és Bordás Barbara énekművész is.