Hátrányos helyzetű, jó tanuló telekis diákok kaphatnak támogatást

Az Alpha-Vet Kft. nagyösszegű támogatást nyújtott a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítványon keresztül a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolának. Az adományozó és az intézmény már egyeztették azokat a szakmai célokat és rendezvényeket, amelyekre az egymillió forintos keretet felhasználják. Ilyen többek között a jó tanuló, rászoruló diákok segítése és az év pedagógusa cím honorálása. Sipos Imre, a Teleki Gimnázium igazgatója szerint 15-20 diákot is támogatni tudnak majd az adományból.
2010.03.10. 12:17 |

Dr. Móré Attila, az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Teleki Gimnáziumban évtizedek óta magas színvonalú munka folyik, ez az igazgató és a tantestület közös munkája. Az iskola alapítványa fogja felügyelni a pénz elosztását. Elsősorban a nehéz szociális helyzetben lévő, kiemelkedő képességű tanulók megsegítése a cél. A jelenlegi támogatás csak elindítása egy együttműködésnek, az adományt az idei évre szánják és ha célokat elérik, akkor jövőre is támogatják majd az iskolát. A Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány közreműködéséről szólva elmondta, a szervezet komolyan veszi azt a feladatát, hogy pénzt juttasson a rászorulóknak. A hosszabbtávú cél, hogy a fehérvári vállalkozók és vállalatok közül minél többen érezzék fontosnak a város segítését.
 
Sipos Imre, a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy intézményben évtizedek óta működik közhasznú alapítvány, az elmúlt években folyamatosan támogatták a szociálisan rászoruló gyerkeket, az iskola különböző kulturális, sport és diákrendezvényeit, valamint egy-egy tanuló tanulmányi versenyre való felkészülését. A hátrányos helyzetű tanulók támogatására belső ösztöndíjpályázatot írnak majd ki. Sipos Imre elmondta, hogy az Alpha -Vet Kft.-től kapott pénzből az év pedagógusa cím honorálására is jut majd.
 
Laufer Tamás, a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy támogatási kérelemmel kereste meg őket a Teleki Gimnázium, majd a kuratórium pozitív döntését követően hoztak létre az alapítvány honlapján egy projekt-kódot, amelyen keresztül adományokat lehetett eljuttatni az iskolának.