Házasság világnapja - jobbat még nem találtak ki


 A házasság kötések számának csökkenése ugyan világtendencia, azonban az utóbbi két évben nőtt a házasságkötések száma Magyarországon: 2011-hez képest 2012-ben 5 százalékkal, 2012 első tizenegy hónapjához képest 2013 első tizenegy hónapjában pedig csaknem két százalékkal több frigy köttetett. Az Európai Unióban született gyerekek harmada házasságon kívüli kapcsolatban jön a világra.
2014.02.09. 10:30 |
 A házasság kötések számának csökkenése ugyan világtendencia, azonban az utóbbi két évben nőtt a házasságkötések száma Magyarországon: 2011-hez képest 2012-ben 5 százalékkal, 2012 első tizenegy hónapjához képest 2013 első tizenegy hónapjában pedig csaknem két százalékkal több frigy köttetett. Az Európai Unióban született gyerekek harmada házasságon kívüli kapcsolatban jön a világra. Az Egyesült Államokban pedig majdnem minden második baba házasságon kívül születik.
Az 1981-ben Amerikából útnak indult, február második vasárnapján megrendezett kezdeményezéssel a figyelmet arra próbálják felhívni, hogy noha a házasság a mai világban több helyen válságba került, léteznek jó, boldog és tartós házasságok is, továbbá, hogy a csak együttélésre alapozott kapcsolat - hiába egyre népszerűbb - nem olyan tartós, mint a házasság. Magyarországon a házasság első helyen áll az együttélési formák között, noha a rendszerváltás óta több mint egyharmadával csökkent a házasságkötések száma, évente mintegy 34 ezerre. Az elmúlt két évben a házasságkötések csökkenése megállt. A Központi Statisztikai Hivatal január végén kiadott gyorstájékoztatója szerint 2013 első tizenegy hónapjában 34 721 házasságot anyakönyveztek, 640-nel, 1,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.
A családok bővüléséhez és a házasságkötések számának növekedéséhez is hozzájárultak a kormány elmúlt csaknem négy évben meghozott intézkedései - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára. Soltész Miklós elmondta, hogy az utóbbi két évben nőtt a házasságkötések száma. Közölte, 2011-hez képest 2012-ben 5 százalékkal, 2012 első tizenegy hónapjához képest 2013 első tizenegy hónapjában pedig csaknem két százalékkal több frigy köttetett.
Magyarországon a házasság első helyen áll az együttélési formák között, noha a rendszerváltás óta több mint egyharmadával csökkent a házasságkötések száma, évente mintegy 34 ezerre. Az elmúlt két évben a házasságkötések csökkenése megállt. A Központi Statisztikai Hivatal január végén kiadott gyorstájékoztatója szerint 2013 első tizenegy hónapjában 34 721 házasságot anyakönyveztek, 640-nel, 1,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.
Az államtitkár kiemelte: az egyik legfontosabb lépésként az alaptörvény módosításával a kormány és az Országgyűlés egyértelműen kiállt a családok mellett. Közölte: a kabinet 2010-es működésének kezdete óta lelki, szimbolikus és anyagi értelemben is a családok jobb boldogulását igyekezett szolgálni intézkedéseivel. Ez utóbbiak közül megemlítette: a családi adókedvezmény - amelyet ez évtől járulékkedvezményként is igénybe lehet venni - több mint 1,1 millió családot, köztük mintegy 800 ezer egy- és kétgyermekes családot ért el. Mindez azért is fontos, mondta, mert az előző, szocialista kormányzat elvette, illetve a három- vagy többgyermekes családok esetében szűkítette ezt a kedvezményt.
Másik fontos intézkedésként szólt arról, hogy a gyed extra bevezetésével azoknak a családoknak segít a kormány, amelyek szeretnének további gyermeket, gyermekeket vállalni, azoknak a szülőknek, akik minél előbb vissza szeretnének menni dolgozni, illetve azoknak a fiataloknak, akik szeretnének az egyetem elvégzése után minél előbb családot alapítani. Soltész Mikós kiemelte a rezsicsökkentést is, amelynek eredményeként jelentősen mérséklődnek a családok, különösen a többgyermekes családok kiadásai. Az államtitkár a családok fontos részeként jellemezte az időseket is, akik tapasztalataikkal, segítségükkel a fiatal családok támaszaiként szolgálnak. Éppen ezért a kormány folyamatosan ügyelt arra, hogy megőrizze, a legutóbbi időszakban pedig emelje is a nyugdíjak vásárlóértét - tette hozzá.

Magyarország

  1. Nagyboldogasszony napja

    Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hét órakor.

    2024.08.15.
  2. Tetőzik a Perseida meteorraj

    Színes programokkal vár mindenkit ma is a Székesfehérvári Királyi Napok. A fesztiválozás közepette azonban éjszaka érdemes lesz az égre is feltekinteni: tetőzik a Perseida meteorraj, várhatóan most figyelhető majd meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.

    2024.08.12.
  3. 1100 éve Európában

    Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.

    2024.08.06.
  4. Folytatódik a nyári ellenőrzés

    Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.

    2024.08.04.