-
Nyári szünet a könyvtárakban
Nyári működési rend van érvényben a Vörösmarty Mihály Könyvtár központi részlegében és tagkönyvtáraiban. Szombatonként zárva tartanak és változó rend szerint várják az olvasókat egészen szeptemberig. A Központi Könyvtárban július közepétől van hosszabb leállás, ám az Olvasóterem ez idő alatt is várja a könyvbarátokat.
2024.08.01. -
Kottamentő akció
A zenei neveléshez és a környezetvédelemhez is hozzájárulnak mindazok, akik csatlakoznak a Tálos Edit Alapítvány kottamentő akciójához. A cél, hogy a használaton kívüli zongorakottákat a nyár folyamán összegyűjtsék, majd szeptember első hetében egy kottavásárt tartanak a Zeneiskolában.
2024.07.31. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31. -
Székelyföldi verstábor
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor tíz napjában Weöres Sándor életművét ismerik meg a diákok.
2024.07.31.
Helyszínváltozás: az Oskola utcai galériában játsszák az Egy lemúr vallomásait
Újra látható Fehérváron az "Egy lemur vallomásai" című darab, amely arany minősítést kapott a Magyar Szín-játékos Szövetségtől a budapesti Bakelit Multi Art Centerben megrendezett II. Belgák Színjátszó Fesztiválján. Az előadás Horváth Gergely, a fehérvári Prospero Színkör tagjának önálló estje, a darab szerkesztő-rendezője Czinki Ferenc. A színmű végeleges változatát tavaly a Kortárs Művészeti Fesztiválon mutatták be, most ismét megnézhetjük február 24-én pénteken 19 órától az Avantgard Művészeti Demonstráció galériájában, az Oskola utca 3.szám alatt.
2012.02.21. 09:01 |

![](/_user/0/Image/000Peter2012/lemur1.jpg)
„Horváth Gergely ötven percen keresztül mondja fáradhatatlanul – és ami ennél nagyobb dolog: a nézői figyelmet szinte mindvégig megtartó módon – Garaczi László remek szövegét: a színész a Mintha élnél című regényből kiindulva a rendező Czinki Ferenccel közösen hozta létre az Egy lemur vallomásai címmel játszott monológot. Mert nem annyira monodráma ez, mint inkább egy élénk színekkel megfestett körkép egy letűnt, de azért még mindig velünk lélegző korról, a húsz, harminc, negyven évvel ezelőtti kicsi és savanyú Magyarországról.” - írja a darabról Jászay Tamás kritikus.