Hogyan kell nagyszámú pontot egy négyzetben úgy elhelyezni, hogy a köztük fellépő minimális távolság maximális legyen?

 Egy 1942-ben munkaszolgálatra elhurcolt fiatal matematikusra Lázár Dezsőre emlékeztek a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolában. 1974 óta minden évben ünnepséget szervez emlékére a Teleki Matematika Munkaközössége. Itt adják át az Erdős Pál professzor által alapított Lázár-díjat is, az intézmény legjobban teljesítő diákjának. Az idei Lázár-díjat Strenner Péter tizeneggyedikes diák kapta, aki már harmadszor részesül az elismarésben.
2011.04.19. 06:34 |
 Egy 1942-ben munkaszolgálatra elhurcolt fiatal matematikusra Lázár Dezsőre emlékeztek a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolában. 1974 óta minden évben ünnepséget szervez emlékére a Teleki Matematika Munkaközössége. Itt adják át az Erdős Pál professzor által alapított Lázár-díjat is, az intézmény legjobban teljesítő diákjának. Az idei Lázár-díjat Strenner Péter tizeneggyedikes diák kapta, aki már harmadszor részesül az elismarésben.
 
 Lázár Dezső emléke a Bolyai János Matematikai Társulat egykori emlékőrző bizottságának köszönhetően nem ment veszendőbe: Péter Rózsa javaslatára 1974-ben kezdeményezték, hogy középiskolai matematikai szakkörök vállalják egy-egy második világháború során meghalt matematikus emlékének ápolását. A székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium akkori szakkörvezetője, Láng Hugó, Lázár Dezsőt választotta a felajánlott névsorból. A fehérvári matematika tanár Erdős Pálnak is írt levelet, aki válaszában a következőket írta: "Nem lenne-e jó Lázár emlékére egy kis díjat alapítani, melyet a tagozat legjobb tagja kapna minden évben?" Így jött létre az iskolában a Lázár Dezső-díj, amelyet évente kap meg két diák. Érdekesség, hogy az 1977. évi díjakat maga Erdős Pál adta át a Telekiben.
 
 A kenyerét asztalosinasként kereső Lázár Dezső az egyik legtehetségesebb fiatal matematikus volt a harmncas évek végén. Pesterzsébeten született 1913. március 14-én. A budapesti Eötvös József Gimnáziumban tanult és szintén Budapesten kezdte egyetemi tanulmányait, de egy év múlva a numerus clausus miatt Szegeden folytatta a szintén rendkívül tehetséges és tragikus sorsú Grünwald Gézával együtt. Ott ismerkedett meg nyelvtanár szakos feleségével. Házasságukból két gyerek született.
 
  Az egyetem elvégzése után Lázár Dezső nem jutott tanári álláshoz, asztalosinasként dolgozott. Első -sajnos utolsó- tanári állásához Kolozsváron jutott Antal Márk jóvoltából. Onnan vonult be 1942-ben munkaszolgálatra, ahonnan nem tért vissza. A hírek szerint comblövés érte és elvérzett 1942-43 telén, amikor még harmincadik életévét sem töltötte be. Felesége és két gyermeke a holocaust áldozatai lettek.
 
  Lázár Dezső a visszaemlékezések szerint rendkívül éles eszű, jó problémafelvető és megoldó matematikus volt. Körülményei nem tették lehetővé, hogy komolyabb publikációs tevékenységet végezzen. Életében egyetlen cikke jelent csak meg, amelyben Grünwald Géza egy halmazelméleti problémáját általánosította. Bizonyítása annyira tetszett Erdős Pálnak, hogy rögtön megmutatta az éppen Budapesten tartózkodó Neumann Jánosnak, aki elkérte tőle a Compositio Mathematica folyóirat számára, ahol az meg is jelent 1936-ban On a problem in the theory of aggregates címen.