Húsz éve önálló a felújított Ezredéves Iskola

 A „Segítő Pályázati Program” zárásával egy időben, méltó, megújult környezetben ünnepelte az Ezredéves Iskola önállóságának 20. évfordulóját. Az intézményt dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a jubileum alkalmából. A diákok műsorral készültek, kiállítás nyílt és bemutatták azt is, hogyan sikerült „belakniuk” a felújítás után az iskolát.
2010.12.10. 16:43 |
 A „Segítő Pályázati Program” zárásával egy időben, méltó, megújult környezetben ünnepelte az Ezredéves Iskola önállóságának 20. évfordulóját. Az intézményt dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a jubileum alkalmából. A diákok műsorral készültek, kiállítás nyílt és bemutatták azt is, hogyan sikerült „belakniuk” a felújítás után az iskolát.
 
 A felújítási munkákra Székesfehérvár MJV Önkormányzata a Közép-dunántúli Operatív Program keretében 2009-ben 242.198.913 forint vissza nem térítendő támogatást nyert a „Segítő pályázati program” megvalósítására, a projekt teljes költségvetése 271.219.387 forint volt.
 
 Megvalósult a főépület földszinti és emeleti részének felújítása, valamint a tetőtér beépítése; a nyílászárók és radiátorok cseréje, felújításra kerültek a burkolatok és a szociális, kommunális helyiségek berendezési tárgyai.
 
 Az intézmény komplex akadálymentesítése teljesült az új nyaktag részben hozzáépített lifttel. A komplex akadálymentesítés során a vakok és gyengénlátók részére kiemelt szegély, korlát, és braille írásos információs táblák kerültek kihelyezésre megvilágítással, a hallásukban korlátozottak részére az intézmény egészében indukciós hurok jelerősítő került beépítésre. Az épület akadálymentesítése épületen kívül is megtörtént.
 
 A projekt keretében megvalósult az épület teljes körű felújítása és komplex akadálymentesítése, kellemesebb, barátságosabb, élhetőbb környezetet biztosítva a halmozottan sérült gyermekek számára. A kialakított korszerű tornaterem a gyermekek terápiás foglalkoztatását, míg az új játszóudvar az eredményes szocializációt hivatott elősegíteni. Az újonnan kialakított tetőtérbe új bútorok és készségfejlesztő eszközök kerültek elhelyezésre 1,7 M Ft értékben.
 
 Az épület bővítésével és akadálymentesítésével, az intézmény alkalmassá vált arra, hogy minden korosztály képzését megnyugtatóan megoldja, megoldódik minden használó számára az egyenlő hozzáférés fizikai tekintetben is. A tetőtérben kialakított öt csoportfoglalkoztató méltányos környezetet teremt a szakiskolai évfolyamok számára. Mindezen fejlesztések hozzájárulnak ahhoz, hogy a XXI. sz-i iskola követelményei teljesüljenek és a gyerekek méltányos környezetben tanulhassanak.
 
 Az infrastrukturális pályázatokon nyertes önkormányzatok intézményeinek kötelező elem volt továbbá tartalmi megújulást szolgáló pályázaton is részt venni. Így az „Ezredéves” is részt vett és sikeresen lezárta a TÁMOP 3.1.4, a pedagógiai munka, módszerek megújítását célzó uniós pályázatot.
 
  A projekt lebonyolítását az Önkormányzat projektmenedzsment cége, a Székesfehérvári Városfejlesztési Kft. végezte, szorosan együttműködve a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Főosztályával, a kivitelezési munkákat a Bonzók’94 Kft. végezte.