Huszonkét díjazott vehette át idén a Lánczos - Szekfű Ösztöndíjat

2009.08.18. 17:54 |
Ünnepélyes keretek között adták át kedden a Városházán a Lánczos-Szekfű ösztöndíjakat. Alapítvány Kuratóriuma minden évben azoknak ítéli az elismeréseket és a hozzá tartozó anyagi támogatást, akik az oktatás, a tudomány, a művészet, illetve a társadalompolitika terén munkálkodnak. Az idén 54-en pályáztak, közülük 22-en kapták meg az alapítvány ösztöndíját.
KÉPGALÉRIA az ösztöndíjak átadásáról
 Elsőként Döbrentei Gyula a Lánczos - Szekfű Alapítvány kuratóriumi elnöke, majd a város polgármestere Warvasovszky Tihamér köszöntötte az ösztöndíjasokat. Székesfehérvár polgármestere kiemelte, hogy a fehérvárikat külön is kötelezi Szent István öröksége arra, hogy őrizzék a múltat és dolgozzanak a jövőért.
 
A Lánczos Kornél - Szekfű Gyula Ösztöndíj Alapítvány támogatását a városban élő, dolgozó vagy a várossal szellemi kapcsolatban álló alkotók, kutatók, művészek élvezhetik. Az idén összesen 54 pályázat érkezett, pályázhattak alkotók és alkotóközösségek egyaránt, az elméleti és az alkalmazott tudományok minden ágában.
 A Deák Dénes Ösztöndíj az alapító végrendelete értelmében a pályázatot elnyerő alkotó számára a kuratórium évi 1500 dollárnak megfelelő összeget ajánl fel, mely negyedévi bontásban kerül kifizetésre és egy évre biztosítja a tulajdonában levő Budapest, II. kerületi kétszobás lakás használatának jogát.
 
Lánczos-Szekfű ösztöndíjasok 2009-ben:
 
dr. Banizs Károly
 Számos kiadvány őrzi városunk építészeti, művészeti értékeit, természeti területei azonban kevésbé ismertek. A most készülő könyv Sóstó természeti kincseit igyekszik bemutatni a modern technika képi megjelenítését keresztül. dr. Banizs Károly két társával J. Mező Évával és dr. Takács András Attilával együtt készíti a könyvet abban a reményben, hogy ezzel felkeltik sok-sok ember érdeklődését a természet szeretete, a természet védelme iránt.
 
Benedek Mónika
 A Kodolányi János Főiskolán klasszikus zeneelméletet, szolfézst, zongorát és néprajzot tanít és mint a Nemzetközi Kodály Társaság tagja, meghívást kapott mint előadó a Katovicében megrendezendő XIX. Nemzetközi Kodály Szimpóziumra. A konferenciára való részvételt támogatja a kuratórium, hiszen nagyon fontos, hogy a magyar zenei élet legjelentősebb képviselőjének munkásságát minden eszközzel népszerűsítsük.
 
Bobory Zoltán
 Közel egy évtizede nagysikerrel kerül megrendezésre a Határon Túli Magyar Irodalom napjai elnevezésű rendezvény. Évről-évre városunkba érkeznek a magyar irodalom határon túlra került külhoni és itthon élő képviselői. Országosan egyedülálló rendezvény. Az eddigi találkozókon elhangzott előadásokat kívánják kötetbe foglalni, hogy a 2010-ben esedékes X. találkozón ezt megjelentethessék. A kiadvány tervezett címe: Szigetek, melynek megvalósítását támogatja a Kuratórium.
 
Czinki Ferenc
 Imre herceg télen-nyáron című munka erősen önéletrajzi alapokra helyezve mutatja be Szent Imre herceg valós figurájának történetét. Ugyanakkor Imre herceg története egy vidéki, székesfehérvári tárcaíró története is, aki miközben bonyolítja a herceg történetét, folyamatosan szóval tartja a képzeletbeli írót is, tehát tulajdonképpen az írás dilemmáit mutatja meg egy sajátos monológban. A történetek a tárcák személyessége mellett a közelmúltból és a régmúltból származó székesfehérvári anekdotákkal és történelmi tények feldolgozásával egészülnek ki. A Kuratórium az ösztöndíj odaítélésével támogatja a szerzőt terveinek megvalósításában.
 
Ébner Irén
 Biológiai terepgyakorlatok Székesfehérváron és környékén című kutatáshoz és az ahhoz kapcsolódó projektek megvalósításához kért és kapott támogatást a szerző. Az elmúlt évtized tapasztalatait felhasználva készít szöveges anyagot, mellé pedig CD-s segédanyagot, mely alkalmas mind a tanulók, mind a tanárok tájékozódására, az életre való felkészítésre, a közvetlen környezet megismerésére. Fontos, hogy ne csak a távoli tájakat, hanem közvetlen környezetünket is megismerjük.
 
dr. Fitz Jenő
 A Gorsium monográfia 1. kötet megjelentetését a Kuratórium támogatta. Ahhoz, hogy ez a nagyon fontos mű ne csak a magyar olvasók körében legyen megismerhető, így az elkészült monográfiát német nyelvre fordítják, melyhez ad támogatást a Kuratórium, hiszen nagyon jó lenne, ha a világban minél többen megismernék a Gorsium történetét és jelentőségét.
 
Fraller Ildikó
 Egy alkotóközösséget képvisel, hiszen a megvalósítandó munkát Árky Brigittával és Kovács Imre Attilával közösen készítik el. A céljuk egy népmese – Nyakigláb, Csupaháj meg Málészáj – zenés színpadi művé formálása, illetve előadása. A színpadi szöveg, a versek és a zenei anyag igényes, ezért támogatja a Kuratórium a szerzők alkotómunkáját.
 
Gombosné Kiss Edit
 
 Múltunk, a jövő öröksége című művében az Amadé, Bajzáth-, Pappenheim kastély történetét kívánja a szerző bemutatni. Székesfehérvárról 10 km-re, Iszkaszentgyörgyön található ez a gyönyörű XVIII. században épült kastély. A családok történetén keresztül megismerhetjük részben a családok, részben a kastély történetét, melynek felépítése 6 különböző periódushoz köthető.
 
Hermann László Vonószenekari Egyesület
 A Hermann László Zeneiskola vonószenekara 2008. októberében meghívást kapott Horvátországba. Zárában és Zágrábban adott hangversenyt, Händel-, Marcello és Pergolesi-műveket játszottak. A zárai koncert helyszíne a bencés női rend középkorban épült Szűz Mária-temploma volt. Az eseményről felvétel készült, a kiadandó DVD a legszélesebb értelemben vett közönség számára közvetíti a zenei élményt.
 
Kovács Jenő
 Az óramúzeum egyedülálló kezdeményezés, sok esztendő gyűjtőmunkájának eredményeként az órásmesterség kitűnő – és egyre bővülő – múzeuma valósult meg városunkban. Gazdag anyaga feltétlenül megérdemel egy szakszerű katalógust, melynek megjelentetését és az ahhoz szükséges műtárgy fotózások elkészítését támogatja a Kuratórium.
 
Kunné Trapp Valéria
 Különös érdekessége a készülő munkának, hogy a szerző két volt tanítványa Adorján Viktor és Csízik Balázs is csatlakozik szerzőtársként az elvégzendő munkához. Nagyon alaposan elkészített pályázat. Lényegileg egy multimédiás tankönyv kiegészítő /CD, DVD, Disc/ megjelentetéséről szól, mely a tanulók otthoni munkájában is használható, amennyiben vizuális módon felidézi számukra – részben animációs módon a kémiai kísérleteket.
 
dr. Lőrinczy Attila
 A Kuratórium a szerző Minden emlék teher című emlékiratának megírását és kiadását támogatja. A pályázatban olvasható részletek és tervezet szerint az esszébe hajló önéletírás sok-sok fehérvári vonatkozása miatt sajátos korrajz is egyben. Korábban már támogatta a Kuratórium dr. Lőrinczy Attila munkájának megjelentetését és annak magas színvonala garanciát jelent arra, hogy a most megírandó emlékirat is kiváló minőségben készült majd el.
 
Magyarits András
 A pályázó Sobor Antal: Hárman utazunk című novelláját kívánja megjelentetni hangos könyvként. Sobor Antal az elmúlt esztendőben ünnepelte 75. születésnapját és akkor hangzott el az ő sajátos előadásmódjában ez a novella. Azóta elkészült a mester CD, amely még további két novella szerző általi előadását is tartalmazza és a borítóját Végvári Beatrix és a Tóparti Gimnázium növendékei tervezték. A további munkálatok elvégzéséhez, valamint a CD megjelentetéséhez kért és kapott támogatást.
 
Sajtos József
 „Lakodalmi és szerelmi versek kapcsolata a régi magyar költészetben” című pályamunka elkészítését támogatta a Kuratórium. A szerző 1976 óta foglalkozik nyelvjáráskutatással és a lakodalmi ritmusok különösen felkeltették érdeklődését és kutatásokat végzett. A támogatás hozzásegíti a szerzőt az elmélyültebb kutatómunkához és elkészülhet, megjelenhet a verses gyűjtemény, amely a néprajz és irodalomtudomány számára is hasznos lehet.
 
Schmidt Gyuláné Keszei Ágnes
 Keszei István a XX. századi emigráns magyar irodalom érdekes, ám kevésbé ismert alakja pedig sorsa, munkássága figyelmet érdemel. Az összegyűjtött kéziratok, cikkek kötetben való megjelentetését támogatja a Kuratórium. Az összegyűjtött anyagok egy része a Petői Irodalomtörténeti Múzeumból származik. A költő lánya méltán ápolja édesapja emlékét és már 2007-en támogattuk az első kötet megjelentetését.
 
 dr. Sebők Melinda
 Kutatómunkája során az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárában talált rá György Oszkár kiadatlan leveleire és számos költeményére is. A fehérvári költő munkásságának megismeréséhez hozzájárul az alapos, az életmű egészét átfogó monográfia, melyet a pályázó, a székesfehérvári tanár, költő, műfordító, prózaíró György Oszkárról készít. A nyugat köréhez tartozó tragikus sorsú alkotó levelezésének, kapcsolatainak, lírai műveinek bemutatását, méltatását a Kuratórium támogatja.
 
dr. Szőcs Huba László Phd.
 A „Tudományos örökség átmentése” a nyugaton született vagy oda kiment magyar származású tudósok életművének tanulmányozásában kíván foglalkozni a szerző. Kutatómunkáját már támogatta a Kuratórium és a tanulmány első része, amely főleg fizikusok életútját mutatja be, már elkészült. Szeretné a megkezdett munkát tovább folytatni, matematikusok, vegyészek és műszakiak irányában is. A végső célja, hogy a felfedezett tudósok a magyar tudománytörténetbe bekerüljenek. Ezért támogatta a Kuratórium és fontosnak tartanánk, hogy az egész tudománytörténeti feltárást valamelyik folyóiratban közkinccsé tegye.
 
Tóth Gergely
 A magyar-japán kapcsolattörténet feldolgozása régi nagy adóssága a magyarországi japanológiának. Tóth Gergely a Károli Gáspár Egyetem japán szakos diákjaként ösztöndíjat kapott a japán kormánytól és posztgraduális képzésben két évet töltött a legrangosabb tokiói egyetemen és a japán-magyar kapcsolatok korai szakaszának kutatásával foglalkozott. A feltárt és felkutatott anyagot szeretné könyv formájában megjelentetni, hogy megismerjük a magyar-japán kapcsolattörténet szeletét az 1869. és 1913-as közötti időszakban.
 
Vályi Csilla
 Az Autentic Quartet korhű hangszereken játszó vonósnégyes, amelynek célja, Magyarországon már a nagyrészt magángyűjteményekben fellelhető zeneművek feltárása és hiteles tolmácsolása. Tavaly kezdték el a Szent István Király Múzeum nemzetközileg is ismert XVII-XVIII. századi kottagyűjteményének „megszólaltatását”. Kiadójuk a Hungaroton, amely első alkalommal - ugyancsak a múzeum kottatárából származó - Wölfl műveit tartalmazó CD-t jelentette meg Kuratóriumunk támogatásával, amelyen a párizsi CD-versenyen első díjat kapott. Wölfl után most Franz Krommer vonósnégyeseinek felvételére készülnek, amelyre a verebi Végh család kottatárában találtak rá, s ehhez ad támogatást kuratóriumunk, remélve a korábbihoz hasonló nagy sikert.
 
Vasvári Pál Általános Iskola
 Az iskolában mintegy másfél esztendei munkát követően nyílt meg a Székesfehérvár közép- és török kori erődítései című kiállítás. A kiállítás nemcsak tartalmában, hanem elhelyezésében is különleges, hiszen az intézmény egykori légópincéje ad helyet a tárlatnak. Legfőbb látványossága a székesfehérvári belváros erődítéseit bemutató mintegy 45 m2-es makett, amely Bencze Tamásnak, az I. András Lovagrend komtúrjának a keze munkáját dicséri. A kiállításon számos eredeti fegyver és használati tárgy kerül bemutatásra. Korabeli metszetek és város alaprajzok kalauzolják a látogatókat. 
 
Ugyancsak Lánczos - Szekfű ösztöndíjban részesült az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület és a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.
 
Deák Dénes Ösztöndíj 2009.
 
Smohay András művészettörténész
 A Deák Dénes Alapítvány kuratóriumának döntése értelmében a 2009.évi Deák Dénes ösztöndíjat Smohay András,székesfehérvári művészettörténész kapja a Profán témájú XVIII- XIX századi falképek Székesfehérvárott címmel benyújtott pályázatára.
 
Smohay Andrást , talán – fiatal kora ellenére - sok fehérvári számára már be sem kell mutatni.
 
 2005-ben szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Művészettörténet Szakán. 
 2004. novembere óta a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum művészettörténésze,munkatársa
 2005 óta Székesfehérváron hat kiállítás rendezésében vállalt szerepet, közülük háromban meghatározó módon. 
 A nagyszabású Szent Imre 1000 éve címet viselő kiállítás nagy közönségsikere mellett jelentős szakmai elismerést is hozott az Egyházmegyei Múzeumnak, Smohay Andrásnak és Székesfehérvárnak is. 2008-ban a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Bizottságától az elmúlt év országosan legjobb kiállításának járó Opus Mirabile –melynek fordítása: Csodálatra méltó mű- 2007 díjat kapta. A díj történetében meglehetősen ritka, hogy vidéki kiállításnak ítéljék a díjat ,és első ízben fordult elő a díj történetében, hogy egyházi fenntartású intézmény kiállításának ítéljék. 
 Smohay András érdeklődési és kutatási területe az egyházművészet, ikonográfia és a késő-barokk falfestészet. E témákban 2006 óta jelennek meg publikációi.