-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Huszonnégymilliárd Forintot fizettek be az evások
Február végéig 24,4 milliárd forintot fizettek be az adóhivatalnak az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozók, ami 25,1 százalékkal több az előző évinél - áll a Pénzügyminisztérium februári államháztartási jelentésében. Az eva 2003-ban indult Magyarországon, az indulás évében 31 milliárd forint, 2004-ben 67 milliárd, tavaly 91,4 milliárd folyt be a költségvetésbe eva formájában. Azok az egyéni és társas vállalkozók illetve vállalkozások tartoznak az eva körbe akik, illetve amelyek éves bruttó árbevétele nem éri el a 25 millió forintot.
2006.03.20. 06:56 |
Február végéig 24,4 milliárd forintot fizettek be az adóhivatalnak az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozók, ami 25,1 százalékkal több az előző évinél - áll a Pénzügyminisztérium (PM) februári államháztartási jelentésében.
A költségvetés februári egyszerűsített vállalkozói adóbevétele 16,5 milliárd forint, ami 0,5 milliárddal kisebb a PM előrejelzésénél, ugyanakkor 23,9 százalékkal haladja meg a 2005. év második hónap adatát. Februárban a tavalyi IV. negyedévi evát kellett befizetni, valamint ki kellett egészíteni 100 százalékra a 2005. évi adóelőleget.
Idén 107 milliárd folyhat be az evából
Az idei év első két hónapjában 24,4 milliárd forintot fizettek be az evások, ez az összeg 25,1 százalékkal több a tavalyi megfelelő adatnál, ami 19,5 milliárd volt. Erre az évre a szaktárca 106,9 milliárd forint eva bevételt prognosztizált- számolva azzal, hogy az evát választók száma meghaladja a 100 ezret -, ebből február végéig 22,8 százalék teljesült. Az elmúlt évben az eredeti eva bevételi előirányzat 75,3 milliárd volt, a végelszámolás 91,4 milliárd forintot mutatott.
Évről évre nőnek az eva-bevételek
Az eva 2003-ban indult Magyarországon, az indulás évében 31 milliárd forint, 2004-ben 67 milliárd, tavaly 91,4 milliárd folyt be a költségvetésbe eva formájában. Azok az egyéni és társas vállalkozók illetve vállalkozások tartoznak az eva körbe akik, illetve amelyek éves bruttó árbevétele nem éri el a 25 millió forintot. Ezek a vállalkozók illetve vállalkozások bruttó árbevételük 15 százalékát fizetik be egyszerűsített vállalkozói adó formájában.