-
DON-82 Emlékmenet
A Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred egykori laktanyájának falán elhelyezett emléktáblánál rótták le tiszteletüket pénteken reggel a doni hősök előtt a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a Történelmi Vitézi Rend, valamint a Lánczos Kornél Gimnázium képviselői. Innen indult útjára a DON-82 Emlékmenet is.
2025.01.10. -
Valóban megtörtént!
Szemléletesen mutatja be a holokauszt borzalmait az az óriásmakett kiállítás, melyet csütörtökön nyitottak meg a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Széchenyi István Műszaki Technikumában. Az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborokat ábrázoló, több mint 32 négyzetméteres alkotás az Experience History program keretében, az Élet Menete Alapítvány közreműködésével valósult meg.
2025.01.09. -
Vége a kora tavaszias időnek
Véget ért a kora tavaszias idő, markáns hidegfront hozott változást időjárásunkban. Az előrejelzések szerint a következő napokban is marad a hideg idő.
2025.01.10. -
Iskolanyitogató foglalkozások
Januárban is folytatódnak az iskolanyitogató foglalkozások. Az év első hónapjában hét helyszínen öt időpontban délutáni játékos foglalkozásokon ismerkedhetnek meg leendő iskolájukkal és a tanító nénikkel a nagycsoportos óvodások és szüleik.
2025.01.10.
Ide mindig szeretettel kell jönni – 27. éve támogatja már a gyerekeket
Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért kurátora 27. éve támogatja magánszemélyként a polgárdi Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény lakóit. Minden karácsony előtt ajándékokat gyűjt az intézményben élő középsúlyos vagy súlyos értelmi fogyatékos, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt.
Amikor megláttam, hogy ezekben a gyerekekben mennyi szeretet van, akkor egyből tudtam, hogy nekem itt feladatom van – mondta Németh László. „Egyet meg kell tanulni, hogy ide nem sajnálattal, hanem szeretettel kell jönni. Nézve a csillogó szemeket és az örömöt, úgy gondolom, mindig megéri.”
Laci bácsi évről évre úgy vállalja fel ezt a küldetést, hogy jó időben megkérdezi a bentlakókat, mire van szükségük, és a barátaival összegyűjtve ezeket – csokoládét, sportszereket, játékokat, elektronikus eszközöket és más meglepetéseket – teljesítik a kívánságokat.
Minden évben nagyon várják már a lakóink Laci bácsit, ami fontos dolog a gyerekek életében. Ilyenkor műsort is adunk, melyre már hetekkel karácsony előtt elkezdünk készülni – mondta az intézmény telephelyvezetője Kovariné Bújdosó Lilla.
Az idei esztendőben Németh László és Szontaghné Kovács Erika, a SZETA szakmai vezetője mellett Róth Péter Székesfehérvár alpolgármestere is ellátogatott az intézménybe.
Ez egy rendhagyó karácsony számomra, hiszen átadtam az intézményt Kovariné Bújdosó Lillának és a Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény egészét vezetem már – mondta Farkas Judit.
„A legszebb ajándék egy ölelés, egy mosoly, vagy még az sem, csak egy gondolat, hogy szeretlek.” Köszönetet mondott Laci bácsinak az elmúlt 27 évért, aki mindig hozza magával azokat az embereket, akik ugyanilyen szeretettel gondolnak a lakóinkra.