-
Évadnyitó társulati ülés
Évadnyitó társulati ülést tartott szombaton délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelyen összegyűlt a színház társulata, hogy együtt köszöntsék az új évadot. Szó volt az évad bemutatóiról és az ősz végén kiírandó színházigazgatói pályázatról is.
2024.09.14. -
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Idén is több nemes célt támogat a II. Székesfehérvári Székely Bál
Az idei esztendőben is a Kárpát-medencei magyarság ünnepe lesz a Székes- fehérvári Székely Bál, melynek a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház ad otthont szombaton este 18.00 órától. A támogatói jegyekből befolyó összeget, a büfé teljes bevételét és a támogatásokat mind a jótékonysági célok megvalósítására fordítják a szervezők.
2017.03.02. 11:16 |
Az idei esztendőben is a Kárpát-medencei magyarság ünnepe lesz a Székesfehérvári Székely Bál, melynek a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház ad otthont szombaton este 18.00 órától. A támogatói jegyekből befolyó összeget, a büfé teljes bevételét és a támogatásokat mind a jótékonysági célok megvalósítására fordítják a szervezők.
„Székesfehérvár Önkormányzata kiemelten fontosnak tartja, hogy a határon túli magyarságot támogatni tudja. A II. Székesfehérvári Székely Bál is azt tanúsítja, hogy az Önkormányzat, egy civil szervezet, magánszemélyek és vállalkozók fogtak össze a bál sikere érdekében. Nagy öröm számunkra, hogy a befolyt összegekből több határon túli intézményt is támogatásban tudunk részesíteni. Úgy gondoljuk, hogy az anyaországnak, s azon belül a nemzet történelmi fővárosának, Székesfehérvárnak a határon túli közösségek támogatásával kötelessége erősíteni az összetartozás érzését.” – mondta Deák Lajosné, a határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatok tanácsnoka.
Juhász László, a jótékonysági bált alapító VÁLASZ – Független Civilek Fehérvárért Egyesület elnöke elmondta, hogy teltházas lesz a II. Székesfehérvári Székely Bál, hiszen több mint 250-en lesznek az eseményen. Beszédében kiemelte Székesfehérvár, dr. Cser-Palkovics András polgármester, Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő, valamint Deák Lajosné és több vállalkozó segítségét, akik stabilitást biztosítottak a hétvégi eseményhez. A sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a jótékonykodás nem ér véget a szombat esti rendezvénnyel, ugyanis a támogatói jegyek értékesítését egészen március 31-ig meghosszabbították. A jegyeket a VÁLASZ Egyesület irodájában (Prohászka út 67.) hétfőtől péntekig munkaidőben, valamint a II. Székesfehérvári Székely Bálon lehet megvásárolni becsületkasszára.
A II. Székesfehérvári Székely Bál bevételéből több jótékonysági célt is meg tudnak valósítani a szervezők. A támogatásokkal a Dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói és székesfehérvári otthonainak lakóit nyári csere-táboroztatással örvendeztetik meg. A csíksomlyói Szent István Otthon gyermekei nyáron Székesfehérvárra utaznak, s cserébe a fehérvári Szent Imre Iskolaház fiataljait látják majd vendégül Csíksomlyón. Lehetőség lesz a kárpátaljai Guti Községi Óvoda elavult fűtőtesteinek és nyílászáróinak korszerűsítésére, továbbá a székelyföldi Szentegyháza környezetszépítő akciójának javára is gyűjtenek. További fontos célja lesz a szombat esti rendezvénynek a székelyudvarhelyi Orbán Alapítvány támogatása; a II. Székesfehérvári Székely Bálon lehetőség lesz az otthon lakói által készített kerámiák megvásárlására is. A szervezet a nappali foglalkoztató és rehabilitációs központja mellett otthont ad olyan fogyatékkal élő fiatalok számára, akikről lemondott a családjuk, vagy akiket a földrajzi távolságok miatt csak ünnepekre tudnak hazavinni.
A szombaton este 18.00 órakor kezdődő eseményen a vendégeket színvonalas népzenei műsorral, többfogásos székely vacsorával és élőzenével várják. A szentegyházi Hüpürcsős néptánccsoport adja majd a nyitótáncot, de fellépő érkezik a szentegyházi Gyermekfili énekesei közül is. A bálon fellép Varga Miklós és Varga Vivien is, akik egy nyolctagú zenekar kíséretével adnak elő részleteket az István, a király című rockoperából, emellett a Star Academy előző szériájának győztese, a csíkszeredai származású Szőcs Renáta is elkápráztatja a közönséget, majd éjjeltől az Asterix Live Band húzza a talpalávalót. A büfé kínálata külhoni, elsősorban székely termékekből áll majd, közkívánatra lesz Igazi Csíki sör és áfonya pálinka is. A hagyományt követve a belépés elsősorban népviseletben, vagy báli öltözetben ajánlott.