Idén már az új lovardában rendezték a Kapaszkodó Alapítvány farsangját

2009.03.01. 08:50 |
 A Kapaszkodó Alapítvány idén már új helyen, a pákozdi Capital Lovardában tartotta farsangi mulatságát. Az 1991 óta működő szervezet fogyatékos gyerekek és fiatalok számára teremt lovas terápiás lehetőséget. Dr. Fábián Károly az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy a gyerekekkel gyógypedagógus, lovász szakemberek és segítők foglalkoznak, de gyógytornászok, gyermekneurológusok és gyermekorvosok is segítenek a gyerekek fejlesztésében.
KÉPGALÉRIA

 A Pákozdon új lovardába költözött Kapaszkodó Alapítvány öt lóval dolgozik, melyek különösen nyugodt állatok és rendkívül jól reagálnak a gyerekek esetleges hirtelen mozdulataira. A lovas terápiás foglalkozásokon jelenleg ötven fiatal vesz részt heti több alkalommal. Enyhe vagy középsúlyos fogyatékossággal élő gyerekek, hyperaktívak, magatartás- és részképesség zavarral küzdők nagyon jó eredményeket érhetnek el, de tanulási problémáikkal küzdő gyermekek illetve mozgássérültek esetében is hasznos az állatokkal való együttlét. 


 Az alapítvány hagyományos farsangja rendkívül jó hangulatban telt az új fedett lovardában. A jelmezeket még zsűrizték is: Östör Annamária az Öreghegy képviselője, Körmöczi Péter a Cadaveres De Tortugas gitárosa és dr. Kóródi Balázs ügyvéd foglalt helyet a zsűriben.