Idősek fosztogatóit fogták el a fehérvári rendőrök

A két férfi társaival Székesfehérváron 2017 februárjában két esetben, márciusban pedig egy alkalommal kéredzkedtek be a sértettek lakásába, azzal az ürüggyel, hogy vízszerelők és ellenőrizni szeretnék a csővezetékeket. A rendőrök két ercsi gyanúsítottat elfogtak és őrizetbe vették őket, indítványozták az előzetes letartóztatást.
2017.06.02. 13:51 |
Idősek fosztogatóit fogták el a fehérvári rendőrök

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytat G. István 40 éves és B. László 26 éves ercsi lakosokkal szemben, csoportosan elkövetett kifosztás bűntett és csoportosan elkövetett kifosztás bűntett kísérlete miatt.

Az idős emberek figyelmét elterelve, két alkalommal tulajdonítottak el több százezer forintot a lakásokból, egy esetben azonban egy családtag határozott fellépése hiúsította meg a bűncselekmény befejezését.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozói a büntetőeljárás során két elkövetőt beazonosítottak és 2017. május 31-én hajnalban otthonukban elfogtak, majd gyanúsított kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vettek és az illetékes ügyészségen javasolták az előzetes letartóztatás indítványozását. Társaikat még keresik.

Kék hírek

  1. Egy perc a biztonságért

    A legtöbb lakástűz az évnek ebben az időszakában a figyelmetlenség és az égve felejtett gyertyák miatt, a sürgés-forgás és a konyhai előkészületek, a sütés-főzés közben keletkezik. A lámpafüzérek elektromos meghibásodása, a csillagszórók használata is tüzet okozhat. A fenyők a meleg szobákban napról napra szárazabbak és emiatt egyre gyúlékonyabban. Se az igazi, se a műfenyőt ne díszítsük gyertyákkal, csillagszórókkal!

    2024.12.17.
  2. Áldozatsegítő Központ

    Az adventi időszakban a székesfehérvári Áldozatsegítő Központ a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal közös akciójában a Piac tér 4. szám előtt szervezett bűnmegelőzési kitelepüléssel szeretné felhívni a figyelmet az Áldozatsegítő Központ működésére és tapasztalataira, az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire, valamint arra, hogy az ünnepek idején is van kihez segítségért fordulni.

    2024.12.13.
  3. Vádemelés a tolvaj ügyében

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki idén nyáron bemászott ismerőse házába és onnan készpénzt tulajdonított el. A vádlott miután bemászott az ablakon, százezer forinttal a zsebében ugrott ki onnan.

    2024.12.11.
  4. Biztonságban advent idején

    Az adventi időszak veszélyeire hívta fel a figyelmet a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság, valamint a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság adventi országos tűzoltási bemutatója. Szombaton délelőtt a murvás parkoló területén sokan figyelték, hogyan kap lángra pillanatok alatt a szoba egy felügyelet nélkül hagyott gyertyától.

    2024.12.07.