Illusztris résztvevők a Puskás-Suzuki Kupán

 A 2008-as győztes Real Madrid, valamint a görög Panathinaikosz mellett az idén az olasz AC Milan lesz a harmadik külföldi csapat a Felcsúton és Székesfehérváron sorra kerülő Puskás-Suzuki Kupa elnevezésű ifjúsági futballtornán. Az eseményt nagypéntek (április 2.) és Húsvét hétfő (április 5.) között rendezik meg. A Puskás-Suzuki Kupa sorsolását a tervek szerint március 16-án tartják meg.
2010.02.05. 08:58 |
A Puskás Ferenchez legszorosabban kötődő állandó résztvevők, a 2008-as győztes Real Madrid, valamint a görög Panathinaikosz mellett az idén az olasz AC Milan lesz a harmadik külföldi csapat a Felcsúton és Székesfehérváron sorra kerülő Puskás-Suzuki Kupa elnevezésű ifjúsági futballtornán.
 
Az eseményt ezúttal a nyári világbajnokság miatt a megszokottnál korábban, nagypéntek és Húsvét hétfő között rendezik meg. A házigazda Puskás Ferenc Akadémia csütörtöki tájékoztatása szerint a magyarok közül az állandó résztvevő Budapest Honvéd, azaz Puskás egykori magyarországi egyesülete mellett a címvédő Ferencváros és a Videoton-Puskás Akadémia U-17-es csapata indul a tornán.
 
 A Puskás-Suzuki Kupa sorsolását a tervek szerint március 16-án tartják meg. A torna "nulladik" napján a résztvevők a hagyományok szerint ellátogatnak Puskás Ferenc sírjához és koszorúkat, valamint mécseseket helyeznek el a Szent István bazilika altemplomában. Ez a nap ezúttal éppen az Aranycsapat legendás futballistájának április elsejei születésnapjára esik majd.