-
Fuvola est az ARSO-nál
Klasszikus és kortárs zeneszerzők művei is felcsendülnek ma, azaz július 29-én, hétfőn Verő Johanna koncertjén. A fehérvári fuvolista, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházában lép a közönség elé 19 órakor.
2024.07.29. -
Szentmise Szent Donát ünnepén
Augusztus 4-én vasárnap a Szent Donát kápolna előtti téren 18 órakor a hagyományoknak megfelelően szentmisét mutatnak be Donát püspök-vértanúról, a szőlőhegyek vihar, villámcsapás és jégeső elleni védelmezőjéről.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26. -
„Nagy az Úr!” - A klasszika mesterei
Nagy az Úr! - A klasszika mesterei címmel a Szent Sebestyén Templomban befejeződött a Harmonia Albensis koncertsorozat. Az esten Mozart és Haydn művei csendültek fel.
2024.07.26.
Ilyen fánkot nem lehet a gyermekotthonban enni - lurkók a tikverőzésen
A „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület Önkénteseinek kíséretével nevelőotthonokból meghívott kisgyermekek vonulhattak farsang farkán visítva a szalmatörököt és kormozó bohócokat követve a Mohai tikverőzésen. A színes szalagokból összevarrt maskarában, furkósbottal kergették és a termékenység varázserővel bíró korommal kenték be a tyúkokat és főleg a lányokat, akikkel körbejárták a mohai portákat.
2008.02.09. 10:02 |

![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_01/mohagyerekek01.jpg)
Szinte minden háznál a télűzők jutalma tojás, szalonna és kolbász volt, de jutott mindenkinek szalagos-illatos farsangi fánk és meleg tea is. A gyermekotthonokban ritkán, vagy sohasem esznek ebből a lekvárral bolondított finomságból a gyerekek, ezért annyit ehettek, amennyit csak bírtak. Janóné Ildikó, Magyar Ági, Nagy Eszter, Pluhár György, Radetzkyné Csilla és Sebestyén Géza Önkéntesek együtt örültek, kergetőztek, énekeltek a kormosarcú, de végre boldogságtól csillogó szemű gyerkőcökkel.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_01/mohagyerekek02.jpg)