-
Évadnyitó társulati ülés
Évadnyitó társulati ülést tartott szombaton délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelyen összegyűlt a színház társulata, hogy együtt köszöntsék az új évadot. Szó volt az évad bemutatóiról és az ősz végén kiírandó színházigazgatói pályázatról is.
2024.09.14. -
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Internet Fiesta 2017 - Fehérvár is csatakozott az országos programhoz
Immár 18. alkalommal lesz Internet Fiesta program a hazai könyvtárakban március 22-29-e között. Az országos rendezvényhez idén összesen 438 település csatlakozott, köztük Székesfehérvár is. A Vörösmarty Mihály Könyvtár, valamint a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár összesen 58 programmal várja az érdeklődőket!
2017.03.20. 15:23 |
Immár 18. alkalommal lesz Internet Fiesta program a hazai könyvtárakban március 22-29-e között. Az országos rendezvényhez idén összesen 438 település csatlakozott, köztük Székesfehérvár is. A Vörösmarty Mihály Könyvtár, valamint a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár összesen 58 programmal várja az érdeklődőket!
442 településen 500 intézményben, összesen 1701 program valósul meg a tervek szerint március 22-29-e között az Internet Fiesta 2017 sorozatban, amit idén 18. alkalommal szervez meg az Informatikai és Könyvtári Szövetség, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A program célja, hogy minél több könyvtár bevonásával minél több olvasó ismerje meg a világháló nyújtotta bővülő lehetőségeket. A felhívásban javasolt témák között így szerepeltek az e-book-ok, a GoogleMap, a netes szállásfoglalás, turisztikai applikációk, SzülinApp, a GooglaEarth 3D, a közösségi oldalak használata, múzeumok online, valamint internetes játékok is.
Fejér megyében két város, Székesfehérvár és Bicske csatlakozott az országos felhíváshoz. Bicskén, a BEMKK Nagy Károly Városi Könyvtár, míg városunkban a Vörösmarty Mihály Könyvtár, valamint a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár szervez különböző érdekes és hasznos programokat az Internet Fiesta 2017 jegyében.
Székesfehérváron összesen 58 program közül válogathatnak az érdeklődők: lesz könyvritkaságokat bemutató kiállítás, előadás a GoogleMap használatával kapcsolatban, utazási könyvekkel kapcsolatos tárlat, utazásszervezést segítő előadás, vetítés a múltról, virtuális barangolás múzeumokban, valamint Európa fővárosaiban, ismeretterjesztő foglalkozás, menetrendkereső program bemutatása, de még zenei utazás is felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők! A székesfehérvári programok listája IDE kattintva érhető el.