-
Évadnyitó társulati ülés
Évadnyitó társulati ülést tartott szombaton délután a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelyen összegyűlt a színház társulata, hogy együtt köszöntsék az új évadot. Szó volt az évad bemutatóiról és az ősz végén kiírandó színházigazgatói pályázatról is.
2024.09.14. -
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Ismeretterjesztő film a Szent Koronáról, előadás a rendszerváltásról
A Szent Koronáról és a koronázási kincsekről szóló, a legújabb kutatási eredményeket ismertető filmet vetítenek március 28-án, kedden este a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A vetítést követő beszélgetésen megismerhetjük a film alkotóit is. Március 29-én, szerdán délután folytatódik a Kodolányi Szabadegyetem a „Kompromisszumos rendszerváltás – 1867” című előadással.
2017.03.27. 15:16 |
Székesfehérváron, az ősi koronázóvárosban is bemutatják „A Szent Korona és a koronázási kincseink nyomában” című ismeretterjesztő filmet. A programra március 28-án, kedden 18.00 órai kezdettel kerül sor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A látványos alkotás a legfrissebb kutatási eredményekre alapozva mutatja be a magyarság jelképét és az egyéb koronázási jelvényeket. A vetítés előtt Ugrits Tamás püspöki igazgató köszönti az egybegyűlteket. A film megtekintését követően megismerhetjük az alkotókat, Bárány Krisztián rendezőt és dr. Pálffy Géza történészt, az MTA „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetőjét, akikkel Smohay András, az Egyházmegyei Múzeum igazgatója beszélget.
Március 29-én, szerdán 16.00 órától a Városi Levéltár és Kutatóintézet Zichy ligeti Szekfű Gyula termében folytatódik a Kodolányi Szabadegyetem – Harmadik Kor Egyeteme, amely a tavaszi szemeszterben a magyar történelem sorsfordító rendszerváltásait dolgozza fel. Ezúttal „Kompromisszumos rendszerváltás – 1867” címmel hallhatunk tudományos előadást Schwarczwölder Ádám, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos segédmunkatársa tolmácsolásában. A szabadegyetem április 19-én és 27-én újabb programokkal folytatódik.