-
Iskolafelújítás a megvalósulás útján
A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.
2024.12.18. -
Megnyílt a szárazréti bölcsőde
Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.
2024.12.13. -
Új iskolabútorok
Új iskolabútorokat kaptak mintegy 850 millió forint értékben a Székesfehérvári Szakképzési Centrum fenntartásában működő intézmények. A technikumokba összesen 12.810 darab bútor – székek, asztalok, szekrények – érkeztek. A hat iskolában megvalósult beruházásról sajtótájékoztatón számoltak be a Váci Mihály Technikumban, ahol be is mutatták az új, színes berendezéseket.
2024.12.10. -
Megújul a könyvtár
Mintegy 370 millió forintból újulhat meg a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermi épülete. Egy patinás épület nyeri vissza régi fényét, az épületen belül pedig új programokkal is készülnek – osztotta meg a jó hírt közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.
2024.12.10.
Ismét bővült a parkolók száma a kórház környékén
A Modern Városok Program keretében a közelmúltban két külső parkolót alakítottak ki, nagyban segítve a kórházba érkező betegek, látogatók és dolgozók parkolási lehetőségeit. A kormány támogatásából megvalósuló fejlesztés első ütemében 156 új parkolót alakítottak ki a Seregélyesi út és a Kikindai utca találkozásánál, hétfőtől pedig egy 52 férőhelyes parkolót is használhatnak az Erzsébet és a Bem utca között.
A péntek délutáni bejáráson Vargha Tamás államtitkár, országgyűlési képviselő elmondta, a Kórház körüli parkolóhely-bővítés régi és jogos igény volt mind a betegek, mind pedig a látogatók és a dolgozók részéről. Vargha Tamás bejelentette: a Modern Városok Program keretében zajló kórházfejlesztés első lépéseként a már meglévő épületekben megkezdődhet a légtechnika, a klímarendszer felújítása. A Beruházási Ügynökséggel folytatott tárgyalások során sikerült megegyezni abban, hogy a háromszintes új tömb, amelyben a Pulmonológiai, az Onkológiai és az Infektológiai (felnőtt, gyerek) Osztályok kapnak majd helyet, építése előtt a hotelépületben, a szakambulancián és a diagnosztikai épületben megkezdődhet a légtechnika-felújítás. A mintegy egymilliárd forintos beruházás közbeszerzési kiírása januárban elindul.
Az elmúlt években több mint 700 parkolót létesített a város a kórház környékén, mondta dr. Cser-Palkovics András. A polgármester köszönetet mondott, hogy a Modern Városok Programban a Szent György Kórház fejlesztése kiemelt figyelmet kap. Mind a parkolóhelyek bővítésével, mind a légtechnikai berendezések felújításával nagy előrelépés történik, amely a kórház dolgozóit, a betegeket, a látogatókat szolgálja. A most átadott 52 parkoló mintegy 110 millió forintból valósult meg.
Dr. Bucsi László ma vette át a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház intézményvezetői megbízólevelét az emberi erőforrások miniszterétől. Mint mondta, az átalakuló egészségügyi rendszer komoly feladatok elé állítja: Fejér megye egészségügyi intézményei az alapellátásig hozzá tartoznak majd. A fejlesztésekről szólva elmondta, minden projekt rendes ütemben halad, egymás után indulnak a beruházások. Szólt a közelmúltban átadott családbarát szülészetről, a parkolókról, és beszámolt a közeljövőben várható fejlesztésekről - többek között a hamarosan induló egynapos sebészetről is.
Egy régóta meglévő problémát sikerült megoldani a parkolók kialakításával. Hétfőtől rendezett körülmények között állhatnak meg autóval a Hunyadi úti rendelőintézet mögött, emelte ki dr. Dienesné Fluck Györgyi. Az önkormányzati képviselő köszönetet mondott a környéken élők nevében az újonnan kialakított parkolókért. Az Erzsébet utca felől érkezők a Bem utca irányában kialakított parkolókat használhatják, amíg a kórházban vagy a rendelőintézetben tartózkodnak, majd ezt követően a Hunyadi utca felé hagyhatják el a parkolót.