Ismét látható lesz a díjnyertes jurta a Királyok Parkjában a III. Jurta Napon

Augusztus 31-én szombaton harmadik alkalommal állítják fel a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület által 40 évvel ezelőtt készített, Gránátalma-díjas vezéri jurtát a Palotavárosban. Népi játszóház, kirakodóvásár és íjászat is várja az érdeklődőket a Királyok Parkjában a III. Jurta Napon.
2024.08.27. 10:23 |
Ismét látható lesz a díjnyertes jurta a Királyok Parkjában a III. Jurta Napon

A jurtaépítést, íjazást, és a kézműveskedést is kipróbálhatják az érdeklődők augusztus 31-én szombaton a III. Jurta Napon.

A programok részleteiről Viza Attila önkormányzati képviselő és Berta József, a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület képviseletében számolt be a rendezvény leendő helyszínén, a Királyok Parkjában. 

Berta József, a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület alapító tagja elmondta, hogy a Királyok Parkjában szombaton 8 órától már megkezdik a jurta állítását, és várnak mindenkit, akit érdekel, hogy hogyan épül fel vándorló nomád eleink nemezsátra. A látogatók megismerkedhetnek azokkal az egyszerű kötözési módszerekkel, amivel stabilizálni lehet a jurtát. A hivatalos program 11 órától kezdődik, lesz népművészeti vásár, kézműves bemutató. mesemondás, népi játékok és íjászkodás is. A III. Jurta nap résztvevői megismerkedhetnek minden foglalatossággal, ami ehhez a nomád életmódhoz tartozik.
A programot Viza Attila önkormányzati képviselő támogatja, aki elmondta, hogy a Fejér Megyei Népművészeti Egyesület szervezésében megvalósuló III. Jurta Nap egyik különlegessége, hogy láthatjuk azt a vezéri jurtát, ami augusztus 20-án Budapesten volt felállítva.

"Minden évben, az utolsó nyári hétvégén nem csak a palotavárosiaknak, hanem valamennyi érdeklődőnek szeretnénk megmutatni eleink hagyományát, és azt a régi építkezési vagy lakhatási formát, ami a nomád élet sajátja volt. A felújított, szépen áttisztított jurta felállítása is érdekes program lehet, így már reggel 8 órától várjuk az érdeklődőket, akik maguk is részt vehetnek az építés izgalmas folyamatában" - emelte ki Viza Attila, aki már két alaklommal vett részt jurtaállításon, és kiváló közösségépítő foglalatosságnak tartja a közös munkát.

Fehérvári színes

  1. Advent Szárazréten

    Igazi családi karácsonyváró programok várták azokat, akik szombaton a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Házba látogattak. Az ingyenes rendezvényen vásár, színpadi produkciók és gyermekprogramok várták a látogatókat.

    2024.12.21.
  2. Városi Diákbál januárban

    A Székesfehérvári Diáktanács egyik legnagyobb rendezvény évről-évre a Városi Diákbál. Január 31-én a Sóstói Stadionba várják a fehérvári középiskolásokat azért, hogy újra egy jót bálozhassanak intézményektől függetlenül is együtt. A jegyértékesítés a téli szünet után kezdődik, belépőket az iskolák diákönkormányzati tagjaitól lehet beszerezni.

    2024.12.21.
  3. Megérkeztek a pingvinek

    A héten kettő, korcsolyázást segítő kis pingvin érkezett a Kori Ligetbe. A Zichy liget korcsolyapályája a téli szünetben 10:00 és 20:00 között lesz nyitva, ettől eltérően csak december 24-én, amikor 8:00 és 12:00 között lehet korcsolyázni. A Kori Liget december 31-én is este nyolcig várja a korcsolyázókat, január elsején pedig csak 15:00-kor nyit majd a pálya.

    2024.12.21.
  4. Gyertyagyújtás Öreghegyen

    Az ünnepvárás jegyében telt a péntek délután az Öreghegyen, a Késmárki közben. A kültéri programokat a szél miatt igaz beköltöztették a Karl-villában található önkormányzati képviselői irodába, ahol a gyerekek mézeskalács házikót díszíthettek, a Tekergő Meseösvény pedig zenés meseelőadást tartott.

    2024.12.20.