-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
Ismét meghirdetik a panelfelújítási pályázatokat
Szeptember 29-ig lehet pályázni a panelfelújítási program újabb fordulójára. Újdonság, hogy a fűtő-, szellőzőgépek korszerűsítésére is nyújtanak támogatást. Március 16-ától a korábbi modell alapján első körben az önkormányzatokhoz lehet pályázni a lakástulajdonosoknak, lakóközösségeknek, továbbra is hőszigetelésre, nyílászárók és gépészeti berendezések cseréjére.
2006.03.16. 07:13 |
Szeptember 29-ig lehet pályázni a panelfelújítási program újabb fordulójára. Újdonság, hogy a fűtő-, szellőzőgépek korszerűsítésére is nyújtanak támogatást.
Folytatódik a panelprogram, csütörtöktől újabb panelfelújítási pályázatot hirdet a kormány - jelentette be Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter kedden a kormányszóvivői tájékoztatón.
Március 16-ától a korábbi modell alapján első körben az önkormányzatokhoz lehet pályázni a lakástulajdonosoknak, lakóközösségeknek, továbbra is hőszigetelésre, nyílászárók és gépészeti berendezések cseréjére - mondta a miniszter, aki újdonságként említette, hogy kizárólag a gépészeti berendezések - fűtési, szellőző és egyéb berendezések - felújítására külön is lehet pályázni.
A 2005-ben beadott pályázatok támogatása 48 milliárd forintot tett ki, melyből az állami támogatás mértéke 16 milliárd forint volt. Hozzátette, hogy a mostani pályázati feltételek között megjelenítik az európai uniós forrásokra való áttérés lehetőségét.
A miniszter közlése szerint a pályázatokat szeptember 29-ig lehet beadni. Kitért arra, hogy a panellakások nyolcvan százalékát újítják fel 2013-ig, ezenkívül a gazdasági minisztérium is meghirdet egy pályázatot a hagyományos építésű lakásokra vonatkozóan, 1,3 milliárd forint értékben.