-
Vidi győzelem a Sóstón
Kétgólos győzelemmel mutatkozott be a Fehérvár FC hazai pályán az NBI-ben, a csapat a Diósgyőr együttesét fektette két vállra köszönhetően Christensen parádés megmozdulásainak és a csereként beállt fiatalok góljainak. Fehérvár FC - Diósgyőri VTK 3-1 (1-1)
2024.08.03. -
Goodby Szabi!
A Fehérvár FC és a Bolton Wanderers FC megállapodásának értelmében távozik csapatunktól Schön Szabolcs, aki az angol harmadosztályú együttesnél folytatja pályafutását.
2024.08.03. -
Három gólos győzelem
Győzelemmel kezdett az Alba a Collagenius Kupában. A hazai rendezésű torna első mérkőzését a Budaörs ellen játszotta a Fehérvár a Köfém csarnokban.
2024.08.02. -
Hazai felkészülési torna
Ismét megrendezi felkészülési tornáját a fehérvári női kézilabda-csapat. A csütörtökön kezdődő háromnapos tornán nemzetközi mezőnyben bizonyíthat az Alba Fehérvár KC.
2024.08.01.
Itthon a hokisok és a Vidi, idegenben az Alba a hétvégén
A női kézilabda válogatott nezetközi tornája miatt a Fehérvár KC nem lép pályára a bajnokságban a hét végén, de a másik három fehérvári topcsapat igen. A sort a SAPA Fehérvár AV19 jégkorongozói nyitják ma este a Znojmo ellen, szombaton pedig az Innsbruckot fogadják. Az Alba kosarasai kaposvári vendégségbe mennek két nemzetközi kupameccs között, a Videoton pedig vasárnap fogadja a Budapest Honvédet a Sóstói Stadionban. A Fehérvár Médiacentrum több felületen is beszámol a meccsekről.
2013.10.25. 14:21 |
A női kézilabda válogatott nezetközi tornája miatt a Fehérvár KC nem lép pályára a bajnokságban a hét végén, de a másik három fehérvári topcsapat igen. A sort a SAPA Fehérvár AV19 jégkorongozói nyitják ma este a Znojmo ellen, szombaton pedig az Innsbruckot fogadják. Az Alba kosarasai kaposvári vendégségbe mennek két nemzetközi kupameccs között, a Videoton pedig vasárnap fogadja a Budapest Honvédet a Sóstói Stadionban. A Fehérvár Médiacentrum több felületen is beszámol a meccsekről.
A pénteken 19.15-kor kezdődő Volán-Znojmo meccsen a vendégeknek van visszavágni valójuk, hiszena szezon elején otthon kaptak ki a fehérváriaktól. Azóta elég egyformán szerepel a két csapat, vagyis nem mindegy, melyikük tud kicsit ellépni a másiktól az EBEL tabelláján. A hazai pálya a mieink mellett szól, s az is, hogy bár Bécsben kikaptak, előtte kifejezetten jó sorozatot építettek és nemcsak a győzelmek, hanem a mutatott játék is elégedettségre adott okot. A találkozó 19.15-kor kezdődik a fehérvári jégcsarnokban, felvételről szombat este lesz látható a Fehérvár Televízióban.
![](/_user/0/Image/0000somizoli/00000oktober_2/sapa_znojmo_.jpg)
De lesz élő hokiközvetítés is, a szekesfehervar.hu/elo címen, szombaton 17.30-tól, amikor az Innsbruck vendégszerepel Tokajiáéknál. Akik tehát nem jutnak be vagy nem tudnak kimenni a csarnokba, akárcsak két hete a Linz ellen, ezúttal is követhetik a mérkőzést a neten, ismét Palkovics Krisztián lesz a szakkommentátor. Ezen a találkozón sem sansztalan a Volán, és annál inkább kellenének a pontok a két hazain, mivel legközelebb három hét múlva lép a fehérvári közönség elé a Volán. Addig még válogatott torna is lesz a programban, plusz két idegenbeli EBEL-meccs. (A szombati Volán-Innsburck nemcsak a neten élőben, hanem a tévében felvételről is látható lesz, vasárnap délután 15.50-kor.)
![](/_user/0/Image/0000somizoli/00000oktober_2/albapaok15.jpg)
A női kézilabda-válogatott ezen a hétvégén játszik hazai rendezésű tornáján, Kiss Éva és Mayer Szabina képviseli a fehérvári színeket, az FKC viszont így nem játszik bajnokit (az algériai válogatottal edzőmeccsen találkoztak Jensen mester tanítványai). Az Alba Fehérvár kosarsai viszont, három nappal a PAOk után és hárommal a Himik Juzsnij előtt magyar bajnokin is pályára lépnek. Kaposváron, ahol tavasszal a bajnoki elődöntőben vívtak nagy csatát. Azóta sokat változott a két csapat, természetesen most sem esélytelenek a fehérváriak, főleg, ha a kiélezett végjátékból (már ha az lesz...) végre jól jönnek ki. Erről a találkozóról szombaton 18 órakor élőben közvetít a Vörösmarty Rádió a 99.2 Mhz-en. A tévés felvétel pedig vasárnap tekinthető meg 20.20-tól a Fehérvár TV-ben.
![](/_user/0/Image/0000somizoli/00000oktober_2/17743.jpg)
A hét utolsó napja a Sósótra hívja a szurkolókat, vasárnap Videoton - Honvéd meccset rendeznek. Bár a Vidi még nem vesztett pontot hazai pályán a bajnokságban, nem lesz egyszerű dolga, mert a kispestiek rendre szoros meccsre késztetik. Nem is volt sok sikerélmény a Honvéd ellen az utóbbi időben, tavaly augusztusban, eddigi utolsó itteni vizitjén is nyertek a pestiek. A táblázat azonban egyértelműen a piros-kékek mellett szól, akik egy újabb sikerrel minimum megőriznék négypontos előnyüket az első helyen az üldözők előtt. A Viidi-Honvéd meccset jövő hétfőn láthatják felvételről a Fehérvár Televízióban.