-
Siki Györgyné köszöntése
A Szamos utca egyik jeles lakóját, Siki Györgyné Erzsi nénit köszöntötte 90. születésnapja alkalmából a városrész önkormányzati képviselője. Szigli István jókívánságok kíséretében nyújtotta át a miniszterelnök gratuláló levelét és a város ajándékát. Jó egészséget kívánt a következő 10-15 évre, amelyet az ünnepelt örömmel fogadott és, mint mondta: „Nem sok idő ez, ha így vagyok, mint most, akkor bírni is fogom!”
2024.07.30. -
Verstábor Székelyföldön
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor idei mottója, Weöres Sándor gondolata: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”
2024.07.30. -
Péntekig lesz nyitva az uszoda
Pénteken még nyitva lesz a Csitáry G. Emil Uszoda, utána azonban kezdődik a nyári karbantartás. Megújul egyebek mellett a burkolat a létesítmény bejárata előtt, de a strandra vezető lépcsőt is biztonságosabbá teszik.
2024.07.30. -
Indul a pótfelvételi eljárás
Akik a július 24-én nem jutnak be semelyik felsőoktatási intézménybe, július 30. és augusztus 7. között, a pótfelvételi eljárás keretében jelentkezhetnek egyetemre. A pótfelvételin az egyetemek általában önköltséges képzéseket hirdetnek meg.
2024.07.30.
Játszóteret épített a Grundfos a Kossuth Lajos Általános Iskola udvarán
A társadalmi felelősségvállalás jegyében a Grundfos dolgozói játszóteret építettek a Kossuth Lajos Általános Iskola udvarában. A székesfehérvári gyáregység is kiemelten fontosnak tartja, hogy támogassa az iskolák és az ott tanuló fehérvári gyerekek életét - hangsúlyozta Dr. Kocsis Zoltán gyárigazgató. Az ünnepélyes átadáson jelen volt Warvasovszky Tihamér polgármester is, aki a példaértékű összefogást emelte ki a játszótér átadás kapcsán.
2008.11.03. 07:04 |
A társadalmi felelősségvállalás jegyében a Grundfos Kft. dolgozói játszóteret építettek a Kossuth Lajos Általános Iskola udvarában. A dán anyacéghez hasonlóan a székesfehérvári gyáregység is kiemelten fontosnak tartja, hogy támogassa az iskolák és gyermekeinek életét hangsúlyozta Dr. Kocsis Zoltán gyárigazgató az átadó ünnepségen. Hozzátette, programjukat folytatva a jövőben újabb játszóterek szépítésében vállalnak szerepet a cég dolgozói.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_00/grundfos_jatszo01.jpg)
Az ünnepélyes átadáson jelen volt Warvasovszky Tihamér polgármester is, aki a példaértékű összefogást emelte ki a játszótér átadás kapcsán. Mint mondta, a legfontosabb, hogy legyen egy cél melynek megvalósításában hiszünk és nem feltétlenül szükségesek hozzá anyagi források.
A környezetbarát, EU szabványnak megfelelő játékokat az őszi szünet ellenére már mai átadásukat követően birtokukba vehették a gyerekek. Virágné Sziládi Judit, a Kossuth Lajos Általános Iskola vezetője elmondta, hogy régóta tervezték az elavulttá vált játékeszközök felújítását.
Az ünnepségen jelen volt még Dr. Csapó Csilla alpolgármester és Östör Annamária képviselő.