Jogszerű és nyitott az együttműködés az önkormányzat és az Albatrosz Repülő Egyesület között


 Miért fontos Székesfehérvárnak a repülőtér címmel tartott kedden délután sajtótájékoztatót dr. Szabó Katalin Székesfehérvár MJV jegyzője és Schultz György a Polgármesteri Hivatal kabinetigazgatója. Egy hat évvel ezelőtti megállapodás úgy szól a civil szervezet és a város között, hogy amíg a befektető nem kezdi el az Alba Airport  nemzetközi repülőtér beruházást addig üzemelteti a létesítményt. A repülőteret építő befektető cég ebben az évben elkezdi a munkálatokat és a kifutópálya illetve a kiszolgáló egységek építése alatt nem tudnak fogadni repülőgépeket.
2008.03.11. 17:57 |
Miért fontos Székesfehérvárnak a repülőtér címmel tartott kedden délután sajtótájékoztatót dr. Szabó Katalin Székesfehérvár MJV jegyzője és Schultz György a Polgármesteri Hivatal kabinetigazgatója. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy repülőtér létesítésével kapcsolatos határozatokat a közgyűlés egyhangúlag támogatta.

A város önkormányzatának és az Albatros Repülő Egyesületnek nyitott és együttműködésen alapuló kapcsolat jellemezte viszonyát az elmúlt években – hangzott el a sajtótájékoztatón. Schultz György kabinetigazgató reményét fejezte ki, hogy hasonlóan jó lesz az együttműködés a város és az egyesület között. Pédaként említette, hogy ötmilliós önkormányzati támogatást élvez az egyesület által rendezett repülőnap. Kiemelte, hogy az egyesület hangárjának felépítésében is segített a város önkormányzata.


 Az egyesület bérlőként használja a repteret, mely Székesfehérvár és Aba önkormányzatának tulajdonában van. Egy hat évvel ezelőtti megállapodás úgy szólt a civil szervezet és a város között, hogy amíg a befektető nem kezdi el az Alba Airport  nemzetközi repülőtér beruházást addig üzemelteti a létesítményt. A repülőteret építő befektető cég ebben az évben elkezdi a munkálatokat és a kifutópálya illetve a kiszolgáló egységek építése alatt nem tudnak fogadni repülőgépeket. Az önkormányzatnak teher és követelésmentesen kell átadnia a területet a befektetőnek ezért minden bérlőnek felmondták a bérleti szerződését. Hasonlóképpen kellett, hogy eljárjon a város az Albatrosz Repülő Egyesülettel is. A reptér területéről egyébként két másik bérlő már kiköltözött. Velük is úgy kötöttek szerződést annak idején, hogy a repülőtér építéséig maradhatnak a területen.

A sajtótájékoztatón a város jegyzője kiemelte, hogy a repülőtér beruházással kapcsolatos döntéseket egyhangú döntéssel fogadta el a képviselőtestület. Rámutatott arra, hogy a repülőtér-építés ideje alatt Úrhidán, Gyúrón, vagy akár Balatonfőkajáron is helyet találhatnak maguknak a sportrepülők. Elhangzott az is, hogy a polgári és a sportrepülés jól megférne egymás mellett Székesfehérváron is, ahogy ez több más európai repülőtéren is jellemző.