-
Siki Györgyné köszöntése
A Szamos utca egyik jeles lakóját, Siki Györgyné Erzsi nénit köszöntötte 90. születésnapja alkalmából a városrész önkormányzati képviselője. Szigli István jókívánságok kíséretében nyújtotta át a miniszterelnök gratuláló levelét és a város ajándékát. Jó egészséget kívánt a következő 10-15 évre, amelyet az ünnepelt örömmel fogadott és, mint mondta: „Nem sok idő ez, ha így vagyok, mint most, akkor bírni is fogom!”
2024.07.30. -
Verstábor Székelyföldön
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor idei mottója, Weöres Sándor gondolata: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”
2024.07.30. -
Péntekig lesz nyitva az uszoda
Pénteken még nyitva lesz a Csitáry G. Emil Uszoda, utána azonban kezdődik a nyári karbantartás. Megújul egyebek mellett a burkolat a létesítmény bejárata előtt, de a strandra vezető lépcsőt is biztonságosabbá teszik.
2024.07.30. -
Indul a pótfelvételi eljárás
Akik a július 24-én nem jutnak be semelyik felsőoktatási intézménybe, július 30. és augusztus 7. között, a pótfelvételi eljárás keretében jelentkezhetnek egyetemre. A pótfelvételin az egyetemek általában önköltséges képzéseket hirdetnek meg.
2024.07.30.
Jók a fogyasztóvédelem tapasztalatai Székesfehérváron - véget ért a nagy nyári ellenőrzés
Az idei nyáron az általános működési feltételek ellenőrzése mellett a fogyasztók anyagi érdekeinek vizsgálata került előtérbe a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál. A régióban vizsgált 1113 vendéglátó egységben 1117 próbavásárlást végeztek, melyből 141 alkalommal kellett intézkedni szabálytalanságok miatt. A megkárosítás hamis mérésből, hamis számolásból, a kerekítési szabályok rossz alkalmazásából, illetve a „legegyszerűbb csomagolásért” jogtalanul felszámított díj értékéből adódott.
2008.09.08. 00:11 |
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_03/fogyved_01.jpg)
Töltse le innen a fogyasztóvédők teljes beszámolóját! (.doc, 7.5 MB)
Schneider Istvánné a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságellenőrzési osztályvezetője elmondta, hogy Székesfehérváron jók a tapasztalatai az ellenőröknek: az iparcikk piacon is egyre kevesebb a szabálytalanság és az ellenőrzések során a fehérvári taxisok is megbízhatónak bizonyultak.
Az ellenőrzések során, egy Balaton parti strandon végzett ellenőrzés alkalmával utolsóként sorra kerülő büfében a próbavásárolt Finlandia vodkát az alkalmazott kúpos alakú hiteles mérőeszközbe töltötte, láthatóan nem szájsíkig. Visszaellenőrzéskor a fél deciliter helyett 42 ml folyadékot mérteknk, ami az ital árát figyelembe véve 80-Ft vásárlói megkárosítást jelentett. A helyes mérés szabályai szerint „púposra” kell tölteni ezt a fajta mérőeszközt a megfelelő mennyiség kiadagolása érdekében.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_03/fogyved_02.jpg)