Jól áll a NIF a vasúti és infrastrukturális fejlesztésekre szánt pénzek lehívásában

A vasút- és útfelújítási szerződések növekedésének az egyik fő oka, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a tervezettnél jobban áll a közlekedési támogatásokra vonatkozó uniós források lehívásában: az összesen közel 2000 milliárd forintos keretből 1400 milliárd forint összegű fejlesztés már előkészítés vagy kivitelezés alatt áll. Ebből a keretből valósult meg például a Tárnok és Székesfehérvár közötti vonalszakasz teljes felújítása, amelyet decemberben adtak át.
2013.03.19. 07:50 |
A vasút- és útfelújítási szerződések növekedésének az egyik fő oka, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a tervezettnél jobban áll a közlekedési támogatásokra vonatkozó uniós források lehívásában: az összesen közel 2000 milliárd forintos keretből 1400 milliárd forint összegű fejlesztés már előkészítés vagy kivitelezés alatt áll.
 
A vasúti fejlesztések terén az uniós források lekötése már 80 százalékon áll. A rendelkezésre álló 600 milliárd forintos keretből 470 milliárd forintra már van előkészített, vagy elindított, kivitelezés alatt lévő beruházás. Ebből a keretből valósult meg például a Tárnok és Székesfehérvár közötti vonalszakasz teljes felújítása, amelyet decemberben adtak át. További kiemelt fejlesztés folyik többek között a Pilisvörösvár-Piliscsaba és a Piliscsaba-Esztergom, a Kelenföld-Tárnok, a Gyoma-Békéscsaba illetve a Szajol-Püspökladány vonalakon, valamint kezdődik a váci vasútállomás teljes korszerűsítése is. Eredményes közbeszerzést követően megindulhat a Szolnok-Szajol vonal korszerűsítése, és a békéscsabai vasútállomás teljeskörű felújítása is.

Magyarország

  1. Nagyboldogasszony napja

    Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hét órakor.

    2024.08.15.
  2. Tetőzik a Perseida meteorraj

    Színes programokkal vár mindenkit ma is a Székesfehérvári Királyi Napok. A fesztiválozás közepette azonban éjszaka érdemes lesz az égre is feltekinteni: tetőzik a Perseida meteorraj, várhatóan most figyelhető majd meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.

    2024.08.12.
  3. 1100 éve Európában

    Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.

    2024.08.06.
  4. Folytatódik a nyári ellenőrzés

    Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.

    2024.08.04.