Jól haladnak a 811-es út felújításával - őszre lesznek készen a munkával

A pátkai elágazás és Lovasberény közötti, több mint 6,7 kilométeres szakaszt újítja fel a kivitelező 613 millió forintból. A munkálatok során cserélik a burkolat kötő- és kopórétegét, felújítanak hét buszöblöt, az út vízelvezetését is megoldják, továbbá rendezik az árkokat és az átereszeket illetve javítják a hidakat is.
2016.07.15. 06:23 |
Összesen 69 milliárd forintos hazai forrásból országszerte 444 kilométer főúti és 119 kilométer mellékúti szakasz újul meg. Az útfelújítási program keretében újul meg a 811-es számú Székesfehérvár-Bicske másodrendű főút 11-es és 19-es kilométer szelvény közötti szakasza. A pátkai elágazás és Lovasberény közötti, több mint 6,7 kilométeres szakaszt újítja fel a kivitelező 613 millió forintból.
A felújítás során cserélik a burkolat kötő- és kopórétegét, felújítanak hét buszöblöt, az út vízelvezetését is megoldják, továbbá rendezik az árkokat és az átereszeket illetve javítják a hidakat is.
A Komplex Útfelújítási Program keretében újul meg a 811-es számú Székesfehérvár-Bicske másodrendű főút 11-es és 19-es kilométer szelvény közötti szakasza. A pátkai elágazás és Lovasberény közötti – több mint 6,7 kilométeres – útszakaszt újítja fel a kivitelező.  A munka kivitelezését az EuroAszfalt Kft. végzi több mint nettó 613 millió forintból. A közúton közlekedők a felújított útszakaszon várhatóan ősszel már forgalomkorlátozás nélkül közlekedhetnek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a lakosság megértését és türelmét kéri a munkák idejére.

Magyarország

  1. Nagyboldogasszony napja

    Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hét órakor.

    2024.08.15.
  2. Tetőzik a Perseida meteorraj

    Színes programokkal vár mindenkit ma is a Székesfehérvári Királyi Napok. A fesztiválozás közepette azonban éjszaka érdemes lesz az égre is feltekinteni: tetőzik a Perseida meteorraj, várhatóan most figyelhető majd meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.

    2024.08.12.
  3. 1100 éve Európában

    Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.

    2024.08.06.
  4. Folytatódik a nyári ellenőrzés

    Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.

    2024.08.04.