-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
Jól haladnak a munkával - elkezdődött a beton útalap építése a Mártírok útján
2013 nyarán lépett érvénybe az a törvény, mely szerint a Liszt Ferenc utca- Városház tér- Koronázó tér- Fő utca zónában 9:00-tól 21:00-ig nem lehet kerékpárral közlekedni, ezt több tábla is jelzi. Bár a lakosság jelentős része tud a szabályozásról, tisztában van a harmincezer forintos bírsággal, mégis sok bejelentés érkezik a rendőrséghez arról, hogy sokak nem tartják be. A törvény célja a gyalogosok biztonságának megteremtése. A törvény megosztja az embereket, ezért megkérdeztük az utca emberét tapasztalataikról, véleményükről.
2014.06.16. 13:18 |

Ocskay Zsuzsanna, a többgyerekes családanya véleménye: Szülőként örömmel fogadta szabályozást, mert gyermekeit nagyobb biztonságban tudja, így szívesebben töltik szabadidejüket a város utcáin.
Ocskay Zsuzsanna, a többgyerekes családanya véleménye: Szülőként örömmel fogadta szabályozást, mert gyermekeit nagyobb biztonságban tudja, így szívesebben töltik szabadidejüket a város utcáin.
Földi Márta nem ért egyet ezzel a törvénnyel, mert szívesen közlekedik kerékpárral, mivel nem áll rendelkezésére más jármű. Gyermekeinek is megtanította a helyes és biztonságos kerékpárhasználatot.
Horváth Annamária, aki középiskolás tanuló, nem örült a korlátozásnak, a törvény életbelépése rengeteg időveszteséget okozott a fiatal lánynak.
Bozsó Imre nyugdíjas lakos szintén támogatja a rendeletet, mert szeretné feleségével nyugodt körülmények között élvezni a megújult belváros nyújtotta lehetőségeket, de ezt pár, szerinte törvényszegő kerékpáros nem teszi lehetővé számukra.
Csuvár Ákos és barátja, Kremnitzky Bálint középiskolás tanulók korábban szívesen bicikliztek a belvárosban, de tavaly nyár óta már ők is inkább a belvárost megkerülve közlekednek.