-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
Jól haladnak a távfűtő vezetékek cseréjével
A Semmelweis utca - Kígyó utca által határolt területen végeznek felújítási munkákat a SZÉPHÕ Zrt. szakemberei. A munkákkal ütemezetten haladnak tovább egészen a Széna téri általános iskoláig a nyáron. A távfűtő vezetékhálózat- felújítás összköltsége, mintegy 560 millió forint. A lakókat minden esetben értesítik az épp aktuális munkálatokról.
2013.06.17. 15:38 |
A Semmelweis utca - Kígyó utca által határolt területen végeznek felújítási munkákat a SZÉPHÕ Zrt. szakemberei. A munkákkal ütemezetten haladnak tovább egészen a Széna téri általános iskoláig a nyáron. A távfűtő vezetékhálózat- felújítás összköltsége, mintegy 560 millió forint. A lakókat minden esetben értesítik az épp aktuális munkálatokról.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/junius/cso2.jpg)
A munkák ütemezésénél és végrehajtásánál döntő szempont, hogy a szolgáltatás a lehető legrövidebb ideig szüneteljen csak mind a lakossági, mind a közületi felhasználók számára, valamint hogy az iskolák és óvodák működéséhez igazítva végezzék a területüket érintő vezetékek felújítását.
![](/_user/0/Image/0000Peter2013/junius/cso1.jpg)