-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Jótékonysági gálaesttel ünnepelték a Viktória Központ jubileumát
„Szeretünk Viktória” hétfőn este különleges zenés-táncos estet rendeztek a Vörösmarty Színházban. A gálaest bevételét a Viktória Rehabilitációs Központ működésének támogatására fordítják. Az esten fellépett többek között Buch Tibor, Keller János, Váradi Eszter Sára, Schwartz Dávid és Majsai-Nyilas Tünde is. Az est házigazdája Ihos József volt, aki legfőképpen „csak” Kató néniként ismert.
2016.11.22. 11:38 |
„Szeretünk Viktória” hétfőn este különleges zenés-táncos estet rendeztek a Vörösmarty Színházban. A gálaest bevételét a Viktória Rehabilitációs Központ működésének támogatására fordítják. Az esten fellépett többek között Buch Tibor, Keller János, Váradi Eszter Sára, Schwartz Dávid és Majsai-Nyilas Tünde is. Az est házigazdája Ihos József volt, aki legfőképpen „csak” Kató néniként ismert, ám íróként és előadóként, mégis a hazai szórakoztató műfaj egyik legsokoldalúbb képviselője.
Buch Tibor, Keller János, Váradi Eszter Sára, Schwartz Dávid és Majsai-Nyilas Tünde, az Alba Regia Táncegyüttes ifjúsági csoportja, a Fantázia Duett, a Megadance Táncstúdió, a Roll Dance Budapest Kerekesszékes Kombi Táncegyüttes is fellépett a Vörösmarty Színházban rendezett jótékony célú zenés-táncos esten. A Viktória Központ idén ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját és a nemes alkalomból különleges jótékonysági estet szerveztek.
Az est házigazdája Ihos József volt, aki legfőképpen „csak” Kató néniként ismert, ám íróként és előadóként, mégis a hazai szórakoztató műfaj egyik legsokoldalúbb képviselője. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy a dalszövegírástól, a filmforgatókönyvig, gegfilmtől a színpadi drámáig, szinte minden műfajban és szinte minden jelentős művésznek írt már.
Az est bevételét a Viktória Rehabilitációs Központ működésének támogatására fordítják. Brájer Éva alpolgármester ünnepi köszöntőjében felidézte, hogy a Viktória Központ történte a rendszerváltás után kezdődött, a Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesületének 1991-ben sikerült megkapnia a volt szovjet óvoda ingatlanját, és ezzel lehetőség nyílt arra, hogy létrehozzák Székesfehérváron Magyarország első önálló életre felkészítő központját több ezer mozgássérült ember érdekében. Hosszú éveken keresztül gyűjtötték a pénzt és vettek részt minden pályázaton, ahol ilyen programmal támogatást lehetett nyerni. Ennek eredményeképp 1996 őszére készült el a Viktória Rehabilitációs Központ nappali részlege.
A Viktória központ esetében még ma is az a „legkülönlegesebb” és a legértékesebb, hogy egy civil szervezet, maguk az érintett rászorulók, az itt élő mozgássérült emberek hozták létre, építették fel és a mai napig is részt vesznek az intézmény működtetésében, vezetésében. Ma Magyarországon még mindig elég ritka, hogy egy ekkora intézményt egy civil szervezet épít fel és működtet, és hogy ebben az érintettek maguk is aktívan részt vesznek. Az esten átadták a Viktória díjat is dr. Szepes Andrásnak.