-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
A héten elkezdődik a Berényi úton a temető felőli két sáv bontása
Végéhez közeledik hamarosan a Berényi út felújítása. A hét elejétől, amennyiben az időjárás engedi, és befejezték a hordréteg aszfaltozását az út városból kivezető oldalán az Olaj utca és a Vértanú utca között, úgy megkezdődik a temető felőli két sáv bontása is.
2019.05.13. 07:02 |
![A héten elkezdődik a Berényi úton a temető felőli két sáv bontása](/_upload/images/news/54564/berenyi01.jpg)
A munkálatok elvégzésének céljából az alábbi forgalomkorlátozásokat vezetik be:
- a városból kifele vezető két sávra terelik át a közúti forgalmat;
- lezárják a Csutora utca csomópontját;
- a temető előtti buszmegálló ideiglenesen az Attila utcához kerül át;
- az Otthon bútorbolt előtti buszmegállót ideiglenesen az Olaj utcával szemben helyezik el.
A temetőbe való behajtásról a kivitelező gondoskodik, de a konkrét munkavégzés alatt ez nehézségekbe ütközhet.
Kérik az arra közlekedők és az ott lakók, dolgozók türelmét, megértését és fokozott figyelmét!