-
Siki Györgyné köszöntése
A Szamos utca egyik jeles lakóját, Siki Györgyné Erzsi nénit köszöntötte 90. születésnapja alkalmából a városrész önkormányzati képviselője. Szigli István jókívánságok kíséretében nyújtotta át a miniszterelnök gratuláló levelét és a város ajándékát. Jó egészséget kívánt a következő 10-15 évre, amelyet az ünnepelt örömmel fogadott és, mint mondta: „Nem sok idő ez, ha így vagyok, mint most, akkor bírni is fogom!”
2024.07.30. -
Verstábor Székelyföldön
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor idei mottója, Weöres Sándor gondolata: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”
2024.07.30. -
Péntekig lesz nyitva az uszoda
Pénteken még nyitva lesz a Csitáry G. Emil Uszoda, utána azonban kezdődik a nyári karbantartás. Megújul egyebek mellett a burkolat a létesítmény bejárata előtt, de a strandra vezető lépcsőt is biztonságosabbá teszik.
2024.07.30. -
Indul a pótfelvételi eljárás
Akik a július 24-én nem jutnak be semelyik felsőoktatási intézménybe, július 30. és augusztus 7. között, a pótfelvételi eljárás keretében jelentkezhetnek egyetemre. A pótfelvételin az egyetemek általában önköltséges képzéseket hirdetnek meg.
2024.07.30.
Jövőre elkezdődhet a Nemzeti Emlékhely építése - ülésezett a kuratórium
Ülésezett kedden délután a Nemzeti Emlékhely Közalapítvány Kuratóriuma a Városházán. A tárgyaláson ott volt a Kulturális Örokségvédelmi Hivatal elnöke dr. Mezős Tamás is, aki elmondta, hogy év végéig a tervek kiviteli dokumentációja is elkészül. Eredményes és érzelmektől sem mentes, vitákkal teli kuratóriumi ülése volt a Nemzeti Emlékhely Kuratóriumának – hangzott el a tárgyalás után tartott sajtótájékoztatón. A Királyi Séta terv 2.3 milliárdos költségéhez szükséges önrész előteremtésében Székesfehérvár városa siet a megye segítségére – mondta a város polgármestere.
2008.09.02. 18:54 |
Ülésezett kedden délután a Nemzeti Emlékhely Közalapítvány Kuratóriuma a Városházán. A tárgyaláson ott volt a Kulturális Örokségvédelmi Hivatal elnöke dr. Mezős Tamás is, aki elmondta, hogy év végéig a tervek kiviteli dokumentációja is elkészül.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_03/nemzetiemlekhely01.jpg)
Eredményes és érzelmektől sem mentes, vitákkal teli kuratóriumi ülése volt a Nemzeti Emlékhely Kuratóriumának – hangzott el a tárgyalás után tartott sajtótájékoztatón. A Királyi Séta terv 2.3 milliárdos költségéhez szükséges önrész előteremtésében Székesfehérvár városa siet a megye segítségére – mondta a város polgármestere. A pénzről a szeptember 25-i közgyűlés dönt majd - mondta Warvasovszky Tihamér polgármester.
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke dr. Mezős Tamás kiemelte, hogy augusztus 25-én kiadták az építési engedélyt és semmi akadálya nincs annak, hogy a város megkösse a támogatási szerződést a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel, mely a több milliárdos terv jelentős részét finanszírozza, így jövőre év elején a város elindíthatja a közbeszerzési eljárást és év közepén a munkálatok is elkezdődhetnek. 2008 végéig elkészülnek a részletes kiviteli tervek is, melyek elkészítésében az Örökségvédelmi Hivatal munkatársa segít Szabó Zoltán építésznek.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_01/nemzetiemlekhely01.jpg)