Július 21-én hirdetik ki a felvételi ponthatárokat

Már nem kell sokat várniuk a továbbtanulóknak, hiszen csütörtökön kiderülnek a szeptemberben induló felsőoktatási képzések ponthatárai. Ezeket elsőként – még július 21-én este – a www.felvi.hu honlapon teszik közzé. A regisztrált jelentkezők az e-felvételi során használt személyes oldalukon megtalálják a jelentkezéseikhez tartozó ponthatárokat, illetve akik megadták mobiltelefonszámukat, azok sms-ben is kapnak értesítést.
2011.07.19. 12:19 |
Már nem kell sokat várniuk a továbbtanulóknak, hiszen csütörtökön kiderülnek a szeptemberben induló felsőoktatási képzések ponthatárai. Ezeket elsőként – még július 21-én este – a www.felvi.hu honlapon teszik közzé. A regisztrált jelentkezők az e-felvételi során használt személyes oldalukon megtalálják a jelentkezéseikhez tartozó ponthatárokat, illetve akik megadták mobiltelefonszámukat, azok sms-ben is kapnak értesítést.
 
A meghirdetett képzésekre vonatkozó ponthatárok megállapítását a felsőoktatási intézmények és az Oktatási Hivatal vezetői, szakemberei készítik elő a Nemzeti Erőforrás Minisztérium együttműködésével, melyhez az Educatio Nonprofit Kft. nyújt informatikai, szakmai hátteret. A felsőoktatási felvételi eljárásban a ponthatárokat több különböző tényező alakítja és egy matematikai algoritmuson alapuló, magyar fejlesztésű informatikai szoftver számolja ki. A számítógépes rendszer szakonként országos rangsorba állítja a jelentkezőket – az általuk elért felvételi összpontszám alapján –, majd a legjobb teljesítményű jelentkezőtől kezdve elhelyezi őket az általuk első helyen választott felsőoktatási intézménybe és képzésre. Amennyiben egy-egy intézményben már betelt a felvehető összlétszám, akkor az oda első helyen jelentkezett, a jelentkezői összpontszámokból álló rangsor szerint sorra kerülő diákokat már a második jelentkezési helyükre veszi fel, és így tovább. Ez a folyamat addig zajlik, míg az adott képzési területen, illetve képzésen el nem éri a felvettek száma az országosan felvehető létszámkeretet, vagy az intézmény adott képzésre vonatkozó keretét. Összegzésként elmondható, hogy a ponthatárok országos jelentkezői rangsor alapján, de intézményenként külön megállapítva születnek. 
A rendszer biztosítja, hogy a jelentkező arra a képzésre nyerjen besorolást, ahol a felsőoktatási felvételi jelentkezési lapon felállított sorrendjében a pontszáma először eléri a megállapított ponthatárt.

A 2011. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárainak megállapítására ehét csütörtökön kerül sor. Ezek elsőként – még 2011. július 21-én este – a www.felvi.hu honlapon jelennek meg. A regisztrált jelentkezők az e-felvételi során használt személyes oldalukon is megtalálják a jelentkezéseikhez tartozó ponthatárokat, illetve akik jelentkezési lapjukon megadták mobiltelefonszámukat, azok sms-ben is kapnak értesítést.

Az Oktatási Hivatal valamennyi jelentkezőnek küld ún. besorolási határozatot arról, hogy az egyes jelentkezési helyeken hány pontot ért el, és hogy besorolást nyert-e valamelyik jelentkezésére. Fontos tudnivaló, hogy a jelentkező - függetlenül attól, hogy hány képzést jelölt - csak egy helyre sorolható be: az általa felállított sorrendben arra a képzésre, ahol először éri el a megállapított ponthatárt. A felvételről szóló határozatot és a beiratkozással kapcsolatos információkat az az egyetem, vagy főiskola küldi majd meg, ahová besorolást nyert a hallgató.

Magyarország

  1. Nagyboldogasszony napja

    Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hét órakor.

    2024.08.15.
  2. Tetőzik a Perseida meteorraj

    Színes programokkal vár mindenkit ma is a Székesfehérvári Királyi Napok. A fesztiválozás közepette azonban éjszaka érdemes lesz az égre is feltekinteni: tetőzik a Perseida meteorraj, várhatóan most figyelhető majd meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.

    2024.08.12.
  3. 1100 éve Európában

    Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.

    2024.08.06.
  4. Folytatódik a nyári ellenőrzés

    Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.

    2024.08.04.