Junior öttusa vb: három magyar döntős a nőknél

A négy hazai induló közül három - Kovács Sarolta, Tóth Adrienn és Cseh Krisztina - bejutott a szombati női döntőbe a junior öttusázók székesfehérvári világbajnokságán. Csütörtökön 59 versenyző két csoportban selejtezett, a mezőnynek mindkét feléből az első 18 került a fináléba. Az A-ban az Alba Volán SC versenyzője, Kovács Sarolta nyolcadik lett.
2010.08.06. 07:44 |

A B-ben Tóth negyedik, Cseh pedig 14. helyen végzett. Kováccsal egy csoportban szerepelt a csak az egyéni versenyre nevezett Filótás Edina, aki a 22. helyen futott a célba, ezzel kiesett. Pénteken a férfiak selejtezőjét rendezik.