-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
Június végén indulhat a vasútállomáson a gyalogos felüljáró építésének második üteme
![Június végén indulhat a vasútállomáson a gyalogos felüljáró építésének második üteme](/_upload/images/news/59927/nif2.jpg)
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) közleményben adott tájékoztatást arról, hogy megkezdődnek a Budapest - Nagykanizsa vasútvonal 668+87 64 hm szelvényében a székesfehérvári vasútállomás területén a gyalogos felüljáró második ütemének kivitelezési munkálatai.
A NIF beszámolója szerint folytatódik a gyalogos felüljáró első ütemében felépült szakasz oldalburkolatának és lefedésének kivitelezése, és ehhez csatlakozóan megépül a gyalogos felüljáró második üteme. A projekt eredményeként elkészül az egységes építészeti megjelenésű gyalogos felüljáró, amelynek déli oldalán gyalogos út épül a lépcsőlejárótól a MÁV határig.
A gyalogos felüljáró második ütemének előkészítő munkái áprilisban indultak el. A hídépítési munkák várhatóan június végén a cölöpözési munkákkal kezdődik, és 2021 szeptemberében a világító testek felszerelésével ér véget. Ezt követően zajlik a műszaki átadás átvételi és a forgalomba helyezési eljárás.
A gyalogos felüljáró építési munkáinak keretében a vasúti pálya építési munkáira is sor kerül, amely a MÁV menetrendjében nem okoz változásokat. A megkezdett munkálatok várhatóan 2021. április közepéig tartanak. A kivitelezés nem érinti a közúti forgalmat Az építkezés alatt a vasútállomás megközelítése folyamatosan biztosított lesz.
A második ütemben elkészülő felüljáró két részből áll: egy 73,12 m hosszú, több támaszú folytatólagos vasbeton szerkezetből és egy 76,76 m hosszú acélszerkezetből, amely hídtolásos technológiával kerül a végleges helyére. A déli oldali lejárólépcső és a gyalogos felüljáró, egy - a későbbiekben megvalósuló - P+R parkoló a várossal és a vasútállomással való kapcsolatát fogja biztosítani.
A kivitelezés folyamán kialakuló kellemetlenségekért szíves megértésüket és türelmüket kérjük!