-
Örömteli évkezdés
Újabb jelentős állomásához érkezett a székesfehérvári iskolafelújítási program, elkészült ugyanis az egykori Ybl Miklós Általános Iskola felújítása. A szomszédos Kodolányi János Gimnázium befogadására alakították át az épületet, melyet a diákok és tanáraik máris birtokba vettek a téli szünet utáni első tanítási napon.
2025.01.06. -
Az üzempróbák is befejeződtek
Januárban birtokba adják a Fejér-B.Á.L. és az Épkar konzorcium által épített székesfehérvári belgyógyászati tömböt. - számolt be a magyarépítők.hu. Az épület teljes egészében elkészült, minden gépészeti beszabályozás, üzempróba befejeződött.
2024.12.25. -
Iskolafelújítás a megvalósulás útján
A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.
2024.12.18. -
Megnyílt a szárazréti bölcsőde
Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.
2024.12.13.
Kamatmentes hitellel segítik a települések fejlődését
Visszatérítendő, kamatmentes kölcsönök iránti kérelmekről tárgyalt a Városkörnyéki Koordinációs Bizottság. A térség fejlődését segítő szervezet ezúttal három település pályázatát támogatta. Ezek révén útjavítás, járdaépítés, önkormányzati tulajdonú épületek felújítása és munkagépvásárlás valósulhat meg.
2017.07.07. 14:09 |
A Városházán tartotta soros ülését a Városkörnyéki Koordinációs Bizottság. A testületet dr. Cser-Palkovics András polgármester vezeti, tagjai pedig Székesfehérvár és 25 környező település. A Bizottság infrastrukturális fejlesztéseket támogat a Városkörnyéki Alapból nyújtott kamatmentes hitellel, így járulva hozzá a tagtelepülések fejlődéséhez. A támogatások odaítéléséhez a testületi tagok kétharmados jelenléte és egyhangú szavazata szükséges. A legutóbbi ülésen 23 fő vett részt, így határozatképes volt a testület. A Városkörnyéki Koordinációs Bizottság ezúttal is a teljes felosztható költségkeretet, 24.188.000 forintot felhasználta a települések által benyújtott támogatási kérelmekre. A csütörtöki ülésen három település – Moha, Jenő és Sárszentmihály - visszatérítendő, kamatmentes kölcsönök iránti kérelméről döntött pozitívan a testület. Kisláng Község Önkormányzatának a „Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése” elnevezésű VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 számú pályázat önerejének biztosítására 7.002.000 forintot ítéltek meg. Zámoly község esetében a Zámolyi Mesevár Óvoda bölcsődei szárnnyal történő bővítését segíti 13.367.000 forinttal a bizottság. Nádasdladány község 3.819.000 forint visszatérítendő kamatmentes kölcsönt kapott belterületi utak aszfaltozására. A támogatott településeknek jövő évtől 2021-ig, három ütemben kell visszafizetniük a kamatmentes kölcsönt a Városkörnyéki Koordinációs Bizottság pénzügyi alapjába.
A Városkörnyéki Koordinációs Bizottság 1989 óta működik Székesfehérvár és a térségi települések önkormányzatainak tervszerű, összehangolt és hatékony együttműködése érdekében. Tagságába 26 település tartozik, név szerint: Székesfehérvár, Zámoly, Soponya, Mezőszentgyörgy, Úrhida, Sárkeszi, Csősz, Iszkaszentgyörgy, Füle, Seregélyes, Tác, Sárszentmihály, Aba, Moha, Sárkeresztes, Pátka, Polgárdi, Lajoskomárom, Szabadbattyán, Kisláng, Lepsény, Lovasberény, Mátyásdomb, Jenő, Nádasdladány és Enying. Fontos a települések közötti szolidaritás, és hogy Székesfehérvár fejlődése nem nélkülözheti a környező települések fejlődését. Nem elfelejtve azt sem, hogy az ott élők közül sokan városunkban dolgoznak.
A Városkörnyéki Koordinációs Bizottság 1989 óta működik Székesfehérvár és a térségi települések önkormányzatainak tervszerű, összehangolt és hatékony együttműködése érdekében. Tagságába 26 település tartozik, név szerint: Székesfehérvár, Zámoly, Soponya, Mezőszentgyörgy, Úrhida, Sárkeszi, Csősz, Iszkaszentgyörgy, Füle, Seregélyes, Tác, Sárszentmihály, Aba, Moha, Sárkeresztes, Pátka, Polgárdi, Lajoskomárom, Szabadbattyán, Kisláng, Lepsény, Lovasberény, Mátyásdomb, Jenő, Nádasdladány és Enying. Fontos a települések közötti szolidaritás, és hogy Székesfehérvár fejlődése nem nélkülözheti a környező települések fejlődését. Nem elfelejtve azt sem, hogy az ott élők közül sokan városunkban dolgoznak.