-
Egygólos vereség Cipruson
A Fehérvár FC 1-0-ra kikapott a ciprusi Omonia vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. A nyáron kinevezett Pető Tamás vezetőedző irányításával két-két siker és döntetlen után először szenvedett vereséget a Fehérvár. Omonia - Fehérvár FC 1-0 (0-0)
2024.08.09. -
U20-as válogatottak a DKKA-nál
Néhány hete még Katona Boglárka és Takács Dorina is a korosztályos Európa-bajnokságon szerepelt – most mindketten Székesfehérvárra igazoltak.
2024.08.08. -
Röplabda csarnok épül
Új sportcsarnok épül városunkban. A PORTÉPO Kft. és a Máv Előre Sport Akadémia megállapodásáról, illetve a klub jövőjéről sajtótájékoztató keretében számoltak be.
2024.08.09. -
Kék-fehér jövőkép
Komoly jövőképet kínál a MÁV Előre Röplabda Akadémia a fiataloknak. A megújult rendszerről sajtótájékoztató keretében számoltak be a klub vezetői.
2024.08.08.
Karate: fehérvári érmek az Utánpótlás magyar bajnokságról
Hazánkban a tavaszi Diákolimpia mellett az Utánpótlás Magyar Bajnokság a legrangosabb seregszemléje a kyokushin karatét gyakorló fiataloknak. Szombaton immár hagyományosan a pestszentimrei Sportkastély adott otthont ennek a rangos viadalnak, shihan Kiss Attila szervezésében.
2016.11.03. 08:59 |
Hazánkban a tavaszi Diákolimpia mellett az Utánpótlás Magyar Bajnokság a legrangosabb seregszemléje a kyokushin karatét gyakorló fiataloknak. Szombaton immár hagyományosan a pestszentimrei Sportkastély adott otthont ennek a rangos viadalnak, shihan Kiss Attila szervezésében.
![](/_user/0/Image/000000SPORT_2016/0000_november/161103_karate_4.jpg)
Komoly sportdiplomáciai siker, hogy ezúttal valamennyi hazai szervezet elküldte legjobb versenyzőit, hogy összemérhessék erejüket és tudásukat a bajnoki címekért. Végre a testvédős és a testvédő nélküli szabályrendszert gyakorló sportolók egyazon rendezvényen, komoly mezőnyben adhattak számot felkészültségükről. A verseny, köszönhetően a szervezők óriási rutinjának, a közel 450 induló és két különböző szabályrendszer ellenére különösebb zökkenő nélkül rendben lezajlott. Minden résztvevő szervezetnek lehetősége volt bíró delegálására és a verseny tisztaságára közös főbírói kar felügyelt. Az székesfehérvári központú IFK Szervezetet sensei Mátó Katalin nemzetközi bíró képviselte, aki decemberben a várnai KWU világbajnokságon is szerephez jut.
![](/_user/0/Image/000000SPORT_2016/0000_november/161103_karate_1.jpg)
A Fehérvár Karate Akadémia versenyzőinek programjában is kiemelt szerepet kapott ez a verseny. Az indulók névsorából csak a múlt héten, a Világkupán tatamira lépett és ott kitűnő eredményt elért Dezső Kata, Kreitl Kitti, Fekete Gergely, Herczog Ádám négyes hiányzott. Nem hiányoztak viszont ezúttal a testvédőben induló gyermekek, akik közül a legjobb eredményt Bőke Eszter érte el, ezüstérmet szerezve a gyermek I. +32kg-os súlycsoportban. Ezen a napon Kántor Viktória és Puszta Péter fáradozásainak jutalma a bronzérem volt. A három érem azért is bír nagy jelentőséggel a csapat számára, mert ez a versenyszám nem tartozik a mieink erősségei közé. Kimagasló eredményeik java részét a testvédő nélküli, úgynevezett KO szabályrendszerben szokták elérni. Ez a rendszer az, ahol már csak a befektetett komoly munka és a jól megtervezett és összehangolt speciális felkészülés hozza meg az eredményt. Eredményekben ezúttal sem volt hiány, de ami még ennél is fontosabb, nemcsak a nagy harcok, hanem a jól felépített tudatos küzdelmek szintén szerepeltek a palettán. Ebből a szempontból Szűcs Ferike nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt, aki a bajnoki cím megszerzése mellett edzője, sensei Bőke Béla utasításait pontosan követve a legszebb győzelmeket is aratta.
![](/_user/0/Image/000000SPORT_2016/0000_november/161103_karate_2.jpg)
Farkas Ágnesnek nehezen indult a nap és több alkalommal csak egy-egy brilliánsan kivitelezett fejrúgás mentette meg az utolsó pillanatban. De szerencsére jöttek a fejrúgások és az elődöntőre már magára is talált, így némi izgalom árán ugyan, de megszerezte harmadik utánpótlás bajnoki címét.
![](/_user/0/Image/000000SPORT_2016/0000_november/161103_karate_3.jpg)
Kevésen múlott, hogy nem végeztek előkelőbb helyen, de Hortobágyi Kristóf és Kovács Kitti produkciója ezúttal egyaránt jól megérdemelt bronzérmet eredményezett. Kristófot csak Ferike, Kittit pedig egy a szabálytalanság határait súroló erősségű fejrúgás tudta megállítani a döntőbe vezető úton.
![](/_user/0/Image/000000SPORT_2016/0000_november/161103_karate_5.jpg)
Németh Máté, Kulcsár László és Kovács Máté számára ezen a napon nem termett babér. Hiába tettek meg mindent a sikerért, helyezetlenül zárták a napot.