-
Fuvola est az ARSO-nál
Klasszikus és kortárs zeneszerzők művei is felcsendülnek ma, azaz július 29-én, hétfőn Verő Johanna koncertjén. A fehérvári fuvolista, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházában lép a közönség elé 19 órakor.
2024.07.29. -
Szentmise Szent Donát ünnepén
Augusztus 4-én vasárnap a Szent Donát kápolna előtti téren 18 órakor a hagyományoknak megfelelően szentmisét mutatnak be Donát püspök-vértanúról, a szőlőhegyek vihar, villámcsapás és jégeső elleni védelmezőjéről.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26. -
„Nagy az Úr!” - A klasszika mesterei
Nagy az Úr! - A klasszika mesterei címmel a Szent Sebestyén Templomban befejeződött a Harmonia Albensis koncertsorozat. Az esten Mozart és Haydn művei csendültek fel.
2024.07.26.
"Kész a csatára a sereg" - alkotói pályázatot hirdetett a HTBK
A Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári szervezete „KÉSZ A CSATÁRA A SEREG” címmel alkotói pályázatra várja az 1848/49-es pákozd-sukorói csata 160. évfordulójára kézműveseket, katonai és civil közösségeket, gyerekeket, fiatalokat, magánszemélyeket, vállalkozókat, hogy ünnepeljük közösen az évfordulót. A produkciókat és az alkotásokat a zsűri döntése alapján szeptember 26-28-án mutatják be a Helyőrségi Klubban, Sukorón és Pákozdon.
2008.02.18. 23:00 |
![](../../../../../_user/0/Image/0aGergo_a2008_01/htbk_logo01.jpg)
Az érdeklődők jelentkezését 2008. április 15-ig várják a HTBK Székesfehérvár 8000 Malom u. 2. címen, a 22/503-186 vagy a 22/503-187-es telefonszámon és e-mail-ban a htbk.szfvar@regiment.hu címen. Részletes tájékoztatót pályázatunkról és az ünnephez kapcsolódó tennivalókról csak a jelentkezők kaphatnak.
A produkciók és alkotások a zsűri döntése alapján 2008. szeptember 26-28-án kerülnek bemutatásra (előadás, kiállítás) a Helyőrségi Klubban, Sukorón és Pákozdon. A pályázaton résztvevőket felejthetetlen élmény várja!
HTBK székesfehérvári szervezete
Ifjúsági és média munkacsoport
Ifjúsági és média munkacsoport