-
Kottamentő akció
A zenei neveléshez és a környezetvédelemhez is hozzájárulnak mindazok, akik csatlakoznak a Tálos Edit Alapítvány kottamentő akciójához. A cél, hogy a használaton kívüli zongorakottákat a nyár folyamán összegyűjtsék, majd szeptember első hetében egy kottavásárt tartanak a Zeneiskolában.
2024.07.31. -
Augusztus a Prosperóval
A Prospero Színkör, amellett, hogy készül a következő évad új bemutatójára, egy augusztusi előadást is ajánlj a nézők figyelmébe. Augusztus 10-én szombaton 19 órától Harold Pinter: Az étellift című darabját játssza a társulat a V54 Színház és Kultúrtérben.
2024.07.31. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31. -
Székelyföldi verstábor
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor tíz napjában Weöres Sándor életművét ismerik meg a diákok.
2024.07.31.
Két helyszínen ünnepli Fehérvár a Magyar Kultúra Napját
Gazdag programmal készül 2012-ben a Magyar Kultúra Napjára Székesfehérvár. A kétnapos rendezvénysorozat keretében ünnepi gálaműsort rendeznek és kiállítást is nyílik majd. A programot a rendezvény hagyományos helyszínén, az Öreghegyi Közösségi Házban nyitják meg január 21-én szombaton, másnap pedig a Vörösmarty Színházban folytatódik az ünnep. A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
2012.01.18. 12:50 |
Gazdag programmal készül 2012-ben a Magyar Kultúra Napjára Székesfehérvár. A kétnapos rendezvénysorozat keretében ünnepi gálaműsort rendeznek és kiállítást is nyílik majd. A programot a rendezvény hagyományos helyszínén, az Öreghegyi Közösségi Házban nyitják meg január 21-én szombaton, másnap pedig a Vörösmarty Színházban folytatódik az ünnep. A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
A hagyományoknak megfelelően az Öreghegyi Közösségi Házban rendeznek ünnepséget Fehérváron a Magyar Kultúra Napján, emellett a Vörösmarty Színházban is gálaműsorral köszöntik az ünnepet. „Szeretnénk, ha a Magyar Kultúra Napján nemcsak az intézmények vezetői, hanem pedagógusok, kulturális intézményeinkben dolgozók is együtt ünnepelnének.” - mondta el Brájer Éva alpolgármester a két helyszínen zajló ünnepségsorozat kapcsán.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2012/januar/mkn004.jpg)
Január 22-én a Vörösmarty Színházban folytatódik az ünnepségsorozat. Quintus Konrád, a színház megbízott igazgatója elmondta, három alappillére építik a gálaműsort: lesz zene, tánc és színház is. Tematizálták a műsort, a klasszikustól haladva a modernig és a mestertől a tanítványig. Megemlékeznek a 130 évvel ezelőtt született Kodály Zoltánról is, a Galántai táncokat az Alba Regia Szimfonikus Zenekar tolmácsolásában hallhatja a közönség.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2012/mkn002.jpg)