-
Ima a békéért
Ferenc pápa október 7-re böjti és imanapot hirdetett a békéért. Csatlakozva a Szentatya felhívásához Spányi Antal megyés püspök hétfőn este a 18 órakor kezdődő szentmisére a Székesegyházba majd az azt követő közös imádságra a főtérre hívja a város papjait, közéleti vezetőit és híveit. A Belváros szívében az Országalma körül elhelyezik a béke gyertyáit.
2024.10.04. -
Irodalom határokon túl
Október 5-én és 6-án, szombaton és vasárnap immár 25. alkalommal rendezi meg a Határon Túli Magyar Irodalom Napjait a Vörösmarty Társaság. Szó lesz többek között Erdély múltjáról, a moldvai csángómagyar irodalomról, Kárpátalja költészetéről, illetve az elmúlt negyed századot is összegzik a résztvevők.
2024.10.04. -
A zene világnapja
Az Alba Regia Sportcsarnok adott otthont a Zene Világnapjának. Az ünnepen átadták a Fricsay Richárd zenei-díjat.
2024.10.04. -
Egy képen sem voltál rajta
Ne féljünk segítséget kérni, merjünk beszélni róla! Erre biztat mindenkit Kilián Sanna, legújabb könyvében. Az Egy képen sem voltál rajta című kötet egy fiatal lány életén keresztül mutatja be a nemi erőszak lelki következményeit.
2024.10.04.
Két összeillő ember: ősbemutató a Vörösmarty Színházban
Újabb ősbemutatót láthat a fehérvári közönség. Csikós Attila darabját, a Két összeillő embert február 3-án mutatják be a Pelikán Kamaraszínházban. Jegyek korlátozott számban kaphatók a premierre. A darab Domján Edit és Szécsi Pál legendás szerelemi történetét dolgozza fel, amely tragédiával végződött: mindketten önkezükkel vetettek véget életüknek. Az előadás rendezője Telihay Péter, a két főszereplőt Váradi Eszter Sára és Keller János alakítja.
2012.02.02. 08:45 |
Újabb ősbemutatót láthat a fehérvári közönség. Csikós Attila darabját, a Két összeillő embert február 3-án mutatják be a Pelikán Kamaraszínházban. Jegyek korlátozott számban kaphatók a premierre. A darab Domján Edit és Szécsi Pál legendás szerelemi történetét dolgozza fel, amely tragédiával végződött: mindketten önkezükkel vetettek véget életüknek. Az előadás rendezője Telihay Péter, a két főszereplőt Váradi Eszter Sára és Keller János alakítja.
„A Két összeillő ember számtalan személyes ponton érint engem, ezért nagyon közel került hozzám a történet. Sokat tudok Domján Edit és Szécsi Pál kapcsolatáról a saját életemből: mindenki kicsit magára ismerhet benne. Picit rólam is szól, és a személyesség elengedhetetlen feltétele annak, hogy a történet felragyoghasson.” - mondta a premier kapcsán Telihay Péter rendező.
A színésznő és az énekes 1972-ben találkozott a Magyar Rádió Ablak című műsorának felvételén. Ekkorra mindketten túl voltak egy sikertelen házasságon. Domján Edit 40, Szécsi Pál 28 éves volt. Ennek ellenére kölcsönös szimpátia alakult ki köztük, majd lángoló szerelem. Kapcsolatuk mindössze néhány hónapig, januártól októberig tartott. Cinikus megjegyzések a korkülönbség miatt, depresszió és alkoholizmus: nem volt felhőtlen a szerelem. Egy átmulatott éjszaka után, amikor Szécsi Pált eszméletlenül vitték haza, Domján Edit szakított vele. És néhány hónap múlva a színésznő öngyilkos lett. Szécsi sosem tudta ezt megbocsátani magának: másfél év múlva ő is önkezével vetett véget életének. Utolsó levelében azt írta, Edit halála után megszakadt valami a lelkében, és így nem tud tovább énekelni.