Két új körforgalom, több mint 1300 méter felújított burkolat a Móri úton

Zárul a Móri út felújítása, a város egyik jelentős bevezető útját két ütemben, egy év alatt újította fel a közbeszerzésen nyertes Útéppark Kft. A város és a kivitelező képviselői hétfőn reggel sajtónyilvános bejáráson nézték meg a beruházást.
2023.12.04. 10:41 |
Két új körforgalom, több mint 1300 méter felújított burkolat a Móri úton

Víziközmű-felújításokkal indult a munka tavasszal, és kevesebb mint egy év alatt 1.313 méter út került felújításra és 967 méter kerékpárforgalmi létesítmény épült. Két új körforgalom épült a projekt részeként, a Zichy liget – Móri út csatlakozásánál és a Móri út – Szent Vendel utca kereszteződésben. Átalakult a Csitáry G. Emil utca csomópontja és kétirányú lett az Irányi Dániel utca.

Felsőváros egyik nagy sugárútja egyben a város egyik fontos bevezető útja is, így nem csak a környéken élők, de az agglomerációból érkezők életminőségét is jelentősen javítja a most elkészült Móri út felújítása – mondta el a Földi Zoltán, Felsőváros önkormányzati képviselője.

A projekthez kapcsolódóan korszerűsítésre került a közvilágítás, új buszmegállót és parkolóhelyeket alakítottak ki. A Barátság Háza előtti helyközi buszmegálló a Móri útra került, így a régi váró helyén fedett kerékpártároló létesül – ismertette Nagy Zsolt, a Közlekedési Iroda vezetője.

A fejlesztés keretében 1.313 méter út került felújításra, 967 méter kerékpárforgalmi létesítmény épült. A projekt Európai Uniós forrásból, a Széchenyi 2020 program TOP-6.1.5-15 pályázata keretében valósult meg, 1 153 751 539 Ft-os támogatásból. A beruházást az Útéppark Kft. végezte el, akik nyílt közbeszerzésen nyerték el mindkét ütem megvalósításának lehetőségét.

Közműépítés 2023. márciusában

2023. szeptember eleje

Városfejlesztés

  1. Iskolafelújítás a megvalósulás útján

    A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.

    2024.12.18.
  2. Megnyílt a szárazréti bölcsőde

    Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.

    2024.12.13.
  3. Új iskolabútorok

    Új iskolabútorokat kaptak mintegy 850 millió forint értékben a Székesfehérvári Szakképzési Centrum fenntartásában működő intézmények. A technikumokba összesen 12.810 darab bútor – székek, asztalok, szekrények – érkeztek. A hat iskolában megvalósult beruházásról sajtótájékoztatón számoltak be a Váci Mihály Technikumban, ahol be is mutatták az új, színes berendezéseket.

    2024.12.10.
  4. Megújul a könyvtár

    Mintegy 370 millió forintból újulhat meg a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermi épülete. Egy patinás épület nyeri vissza régi fényét, az épületen belül pedig új programokkal is készülnek – osztotta meg a jó hírt közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.

    2024.12.10.