-
Egy jó kávé, jó zenével
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a Székesfehérvári Egyházmegye összefogásával megvalósuló koncertsorozat második estjén reneszánsz és barokk zenekari és kórusművek csendülnek fel Farkas Varga Anna és Erdős Attila énekművészek, a MusiColore énekegyüttes tagjai és az ARSO kamaraegyüttes előadásában.
2024.07.30. -
Emlékparki nyár augusztusban is
Három eseménnyel folytatódik augusztusban az emlékparki nyár programsorozata. A legszebb nyári hónapban is izgalmas estékkel, varázslatos fellépőkkel és változatos zenei programmal várják a látogatókat.
2024.07.30. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
Kétéves születésnapot ünnepelt az Ifjúság a Jövő Családjáért Egyesület
A hétvégén ünnepelte kétévvel ezelőtti megalakulását a Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális Közhasznú Egyesület, amely a Székesfehérváron és a régióban élő, hátrányos helyzetű családok, kiemelten pedig a gyermekek és ifjúság érdekképviseletét, segítését tűzte ki célul. Az ünnepség fővédnöke dr. Cser-Palkovics András volt. Ma már több mint hatvan tagcsaládja van az egyesületnek, sokan közülük többszörösen hátrányos helyzetűek.
2009.06.16. 21:13 |
A Malom Házban ünnepelte kétévvel ezelőtti megalakulását a Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális Közhasznú Egyesület, amely a Székesfehérváron és a régióban élő, hátrányos helyzetű családok, kiemelten pedig a gyermekek és ifjúság érdekképviseletét, segítését tűzte ki célul. Az ünnepség fővédnöke dr. Cser-Palkovics András volt.
Ünnepi köszöntöjében az egyesület elnöke, Horváth Ildikó elmondta, ma már több mint hatvan tagcsaládja van az egyesületnek – sokan közülük többszörösen hátrányos helyzetűek. Az ő megsegítésükre átlagosan háromhavonta juttat adományokat a szervezet. A támogatók köre meglehetősen széles, ennek köszönhetően az elmúlt évben mintegy 4,5 millió forintnyi élelmiszert, ruhaneműt és egyéb tárgyi eszközt oszthattak ki.
Az adományok mellett figyelmet fordítanak a hátrányoshelyzetű fiatalok képzésére is, látókörük szélesítésére is. Az egyesület fiataljai hetente kommunikációs, önismereti, személyiség fejlesztő tréningeken, illetve különböz előadásokon vesznek részt. Az elmúlt időszak előadásainak témái voltak többek között a politológia, a konfliktuskezelés, a roma gyermekek beilleszkedése, a roma és magyar gyermekek kultúra megőrzése, hagyományok átadása. Rendszeresek a tánc tanfolyamok, az érdeklődő fiatalok megismerkedhetnek például a roma táncokkal, breakkel, hipp-hopp-val.