-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
Kezdődnek az Õrzők próbái - egyedülálló program lesz idén is Március 15-én
Fehérvár minden évben egyedülálló programmal tiszteleg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt: a Belvárosban utcaszínházi formában, fehérvári fiatalok előadásában elevenednek meg idén is a március 15-i események. A próbák február közepén kezdődnek a Bory Jenő Általános Iskolában és a Művészetek Házában.
2017.02.08. 15:20 |
Székesfehérvár minden évben egyedülálló programmal tiszteleg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt: a Belvárosban utcaszínházi formában, fehérvári fiatalok előadásában elevenednek meg a március 15-i események. A próbák február közepén kezdődnek a Bory Jenő Általános Iskolában és a Művészetek Házában.
A különleges produkciót ebben az esztendőben is Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendása írta és rendezi, zenei vezetője Cserta Gábor, koreográfusa Majoros Róbert, főszereplői a fehérvári közönség által már ismert középiskolás diákszínjátszók és a Bory Jenő Általános Iskola diákjai Horváthné Puru Olga irányításával: a tanárnő maga is szerepet vállalt a darabban és a szövegkönyv megírásában.
A műsor eszmei mottóját és egyben dramaturgiai keretét az őrzés szimbolikája adja: a műsor azt kívánja bemutatni, hogy egy letisztult, elemeiben is ismert esemény hogyan hagyományozódik át generációról generációra, és eközben hogyan őrződhet meg az eredeti esemény ethosza. Az Õrzők egyik fontos szereplőgárdája ezért egy iskolai osztály, amely egy iskolai történelemórán a tanár irányítása alatt ismerkedik az 1848. március 15-i eseményekkel. A történet időről időre visszatér az iskolai feldolgozó óra bemutatásához, melynek nyomán a történet – középiskolás szereplők bevonásával – megelevenedik.
A negyven perces műsor a Városház téren felállított egyetlen színpadon valósul meg, és Március 15-én kétszer, délelőtt és délután is látható lesz. A népes szereplőgárda mellett az előadás fontos résztvevője az a mintegy ötven fős, felnőttekkel is megerősített iskolai kórus, amely nem csak a műsor énekeit tolmácsolja, hanem – a görög kórus mintájára – akusztikus és prózai formában is megszólal majd. A produkcióban az Alba Regia Táncegyüttes fiatal táncosai is közreműködnek, két koreográfiával.