-
Kutatók éjszakája 43 programmal
Immár egy évtizede, minden szeptemberben megnyitják kapuikat az európai kutatólaborok, hogy megmutassák, a tudomány nem egy „elefántcsonttoronyban” művelt, magányos tevékenység, hanem egy izgalmas lehetőségeket kínáló, szorgalommal bárki számára elérhető hivatás.
2024.09.24. -
Kedden állásbörze
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara immár harmadik alkalommal ad helyet az egyetem állásbörzéjének, amelyre az egyetemistákon túl a régió minden álláskeresőjét szeretettel várják kedden 10 órától. A kiállítók között számos nagyfoglalkoztató ajánlataival is megismerkedhetnek az érdeklődők.
2024.09.23. -
Pályaválasztás előtt
Tizenhét pályaválasztás előtt álló, saját családjuk nélkül nevelkedő tini vett részt a székesfehérvári Grundfos Magyarország Gyártó Kft által szervezett pályaválasztási programon. A „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület által támogatott gyerekeket Udvar Csaba ügyvezető várta a fehérvári gyárban.
2024.09.12. -
Harman Hackathon harmadszor
Harmadik alkalommal hirdeti meg az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar, a Harman Becker Kft. és Székesfehérvár Önkormányzata a „Junior Engineers Camp – HARMAN Hackathon” ötlet- és prototípusfejlesztő versenyt. A középiskolások és egyetemisták alkotta csapatok október 18-ig, egy kisfilm elkészítésével nevezhetnek a selejtezőbe, ahonnan hat középiskolai és nyolc egyetemi csapat jut a november 15-én kezdődő 24 órás döntőbe.
2024.09.12.
Kinevelik a holnap mérnökeit - megalakult a Harman Ipari Tanszék
Az új szervezeti egység, a Harman Ipari Tanszék az ÓE Alba Regia Műszaki Karán a Mérnöki Intézethez rendelve, de a vállalathoz kihelyezve jött létre.
Gyorsan változó ipari trendeket képeznek le
Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora elomdta, hogy a duális képzés fellegvára lett az Óbudai Egyetem, a siker kulcsa pedig a rengeteg munka és az elköteleződés volt nemcsak az egyetem, hanem a partnerek oldaláról is. A rektor az ipar 4.0 koncepcióról szólva kifejtette, hogy a tudásalapú társadalom fontos pillérei a képzett mérnökök, ehhez pedig ipari tanszékre van szükség, olyanra, amely a gyorsan változó ipari trendeket le tudja képezni és a hallgatók számára meg tudja jeleníteni.
Az ipari tanszékkel teljesedett ki az együttműködés
Preiszlerné Schweighardt Erzsébet, a Harman Magyarország Pénzügyekért felelős igazgatója, cégvezető, felidézte, hogy öt évvel ezelőtt, amikor elkezdték az együttműködést az egyetemmel a duális képzés kapcsán, már akkor arra gondoltak, hogy az együttműködés ki fog teljesedni. "Ez most valósult meg az ipari tanszék létrehozásával, hiszen a jövő nemzedékét neveljük ki és nagyon fontos a technikai és technológiai fejlődés kapcsán az is, hogy a vállalat mindig up to date megoldásokat nyújtson. Az Óbudai egyetem az utánpótlás kinevelésében kulcsfontosságú szerepe van" - tette hozzá.
A vállalati kultúra része a jövő munkavállalóinak felépítése
Ványi Péter, a Harman Elektronikai gyárigazgatója, a tanszék megalakulása kapcsán kiemelte, hogy mindez olyan lehetőséget, kiaknázatlan területet jelent, ahol a cég, az egyetem és a hallgatók is előnyhöz jutnak. "A cégnél tettenérhető az elhivatottság, a vállalati kultúra részét képezi a jövő munkavállalóinak felépítése" - fogalmazott Ványi Péter, aki köszönetet mondott a kollégáinak, az egyetem dolgozóinak és Székesfehérvár Önkormányzatának is.
Nem elég ma a legjobbnak lenni
Szili Gyula, a Harman Akusztikai gyárigazgatója a tanszék megalakulásakor kiemelte, hogy egy gyár hatákonyságának és minőségének kulcsa a jó mérnök, a mai világban a hatékonyság és a minőség kéz a kézben jár, mert kiélezett, éles verseny van az iparban. "Az elmúlt 20 évben mutatott fejlődés nem elég és nem elég ma a legjobbnak lenni, hanem holnap is a legjobbnak kell lenni. Ennek érdekében ma kell kinevelni a holnap mérnökeit, úgy, hogy olyan technológiai tudás birtokában legyenek, amik már ma működnek, vagy a holnap technológiai lehetnek" - emelte ki.
Ormándi Gabriella, az Óbudai Egyetem kancellára szerint egy jó lehetőségekkel bíró városban egy prosperáló innovatív cég és az egyetem együttműködéséből olyan új tudáshalmaz jöhet létre, amire eddig nem volt példa.